Egészség

Évente ötezren telefonálnak öngyilkossági szándékkal

Csökkenőben van, de még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma Magyarországon. Sok férfi hívja a 116-123-as, ingyenes lelki elsősegély-szolgálatot.

Tavaly körülbelül kétezer ember vetett véget az életének, százezer emberre 19 öngyilkosság jut Magyarországon.

Székely András, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy 2015-ben körülbelül százezer rászoruló ember érezte úgy, beszélnie kell valakivel a helyzetéről. A legtöbben azért telefonálnak, mert érzelmi, párkapcsolati, családi problémáik vannak, magányosak.

A lelki elsősegélyt felhívók mintegy 10 százaléka 18 év alatti, a legtöbben 19-45 év közöttiek. A hívók között sok a férfi, ami a szakember szerint rávilágít arra, hogy bár a férfiak környezetüknek gyakran nem mutatják, hogy segítségre van szükségük, szívesen vesznek igénybe olyan lelkisegély-szolgálatot, ahol névtelenek maradhatnak. 

A lelki elsősegély-szolgálatnál közel hatszáz önkéntes dolgozik az ország 18 pontján, ezek közül hat 24 órás szolgálat. Azok, akik a hívásokat fogadják, teljesen ingyen, szabadidejükben teszik – mondta a lapnak az elnök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top