Egészség

Segítőkutyák látogatták meg a látássérült gyerekeket

A Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című könyv látássérültek számára elérhető változatát november végén mutatták be a Vakok Iskolájában.

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület a Kuku és barátai 2015-ös első kiadása után újabb küldetésbe kezdett, és közösségi gyűjtést kezdeményezett azért, hogy az érzékenyítő mesekönyv audionarrált változata a vakok és gyengénlátók számára is elérhetővé válhasson térítésmentesen. Az akcióval a segítőkutyákat képző egyesület egyedülálló lépést tett.

Segítőkutyák látogatták meg a látássérült gyerekeket

Az októberben indult közösségi gyűjtést siker koronázta, ennek köszönhetően az egyesület november végén a Vakok Iskolájában bemutatta a hangoskönyvet. “Olyan helyszínt kerestünk, ahol látássérült gyerekek tanulnak. Azért esett a választásunk erre az intézményre, mert a mesekönyv egyik szereplője, Enikő is ide járt gyerekkorában” – árulta el Loványi Eszter, a könyv szerzője és a NEO önkéntes munkatársa.

Segítőkutyák látogatták meg a látássérült gyerekeket

A november végi bemutató különleges volt, hiszen a helyszínen a Kuku és barátai több szereplője megjelent. A hangoskönyv debütálását a szereplők mellett az iskola látássérült tanulói és az intézmény pedagógusai kísérték végig: a résztvevők megismerhették a szereplők személyes történetét, és együtt játszhattak a kutya-gazda párosokkal.

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület széles fogyatékossági skálát lefedő tevékenységének köszönhetően a látássérülésen túl más fogyatékossági csoportokat is megismertek a jelenlévők. “Az esemény vizuális információit szavakkal és egyéb más, ép érzékszerv alkalmazásával tettük élménnyé a látássérült gyermekek számára. Örülünk, hogy a hangoskönyv bemutatására egy olyan közegben került sor, amelynek tagjai kölcsönös nyitottsággal és rugalmassággal fordultak egymáshoz” – mesélt tapasztalatairól Mányik Richárd, az Egyesület elnöke.

Segítőkutyák látogatták meg a látássérült gyerekeket

Az egyesület tagjai nem csupán a hangoskönyv kiadását álmodták meg, hanem azt is, hogy az térítésmentesen legyen elérhető a vakok és gyengénlátók számára. A közösségi gyűjtés eredményességének köszönhetően előzetes egyeztetés alapján minden látássérült személynek ingyenesen juttatják el az audionarrált mesekönyvet.

Olvass még többet a segítőkutyákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top