Egészség

“Rám kiabáltak az utcán, hogy egyek, ekkor voltam 26 kiló”

Megmentették az anorexiás lány életét, most ő szeretne segíteni másokon.

A 18 éves Alice Clarke alig volt már 26 kiló, alig élte túl a súlyos étkezési zavarát. Saját magát fogyasztotta, először megvonta magától a cukros ételeket, és egyre kisebb adagokat engedett a tányérjára. Persze ettől még lehetne sikeres fogyókúrázó, de Alice egyszerűen nem tudta abbahagyni a diétát. Már kerekesszékbe kényszerült, jártányi ereje sem maradt, aztán amikor már negyedszerre került az anorexiája miatt kórházba, elhatározta, hogy nem vesztegetheti el az életét.

“A legsokkolóbb az arcom látványa volt, olyan voltam, mint aki folyton nagyon-nagyon fáradt, kilátszottak a csontjaim – mesélte a Daily Mailnek a fiatal lány. – Amikor elkezdtem a diétát, eleinte élveztem, de aztán pár hónap után rájöttem, hogy ez mégsem jó, viszont akkor már egyszerűen nem voltam éhes. Küzdöttem, de sokszor egyszerűen nem ettem, és egyre csak fogytam.”

 Az anorexiás fiatal lányt hiába figyelmeztette a környezete, egyszerűen nem látta magát reálisan. “A buszon egy idegen felajánlotta, hogy hazavisz, mert úgy látta, nincs erőm menni, egy másik pedig azt mondta, nagyon sovány vagyok. Sőt egyszer egy ember rám kiabált az utcán, hogy egyek.”

Alice-nek végül 3 évbe telt, mire talpra állt, és a családja, barátai és az orvosai segítségével újra tudott enni, és visszahízott. A sok orvosi segítség miatt, amit kapott, határozta el, hogy ő is orvos lesz, és segít másoknak.

“A legnagyobb álmom, hogy orvos legyek. Olyan foglalkozást szeretnék, amiben segíthetek az embereknek, a társadalomnak.”

Pls buy me????????

Alice Clarke (@aliceclaarke) által közzétett fénykép,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése