nlc.hu
Egészség
Ha eszedbe jut a halál, vásárolni akarsz majd

Ha eszedbe jut a halál, vásárolni akarsz majd

Állítólag, mikor mellbe vág a halandóságunk, egy dologra vágyunk: hogy vásárolgassunk egy kicsit.

Egy friss kanadai kutatás arra mutatott rá, hogy a halál gondolata, az elmúlás és a halandóság mardosó tudatosulása nem (csak) lelomboz minket – fogyasztásra is sarkall.

A halál gondolata teljesen felrúgja a világképünket és az önmagunkhoz való viszonyunkat, a létünk megkérdőjeleződésével pedig még görcsösebben ragaszkodunk majd tárgyainkhoz, amelyektől azt reméljük, kicsit jobban érezzük majd magunkat tőlük.

Ha eszedbe jut a halál, vásárolni akarsz majd

A kísérletben 503 egyetemistát kérdeztek vásárlási szokásaikról. A csoportot random két részre osztották, majd az egyik csoporttal a halálról beszélgettek, mielőtt kitértek volna a vásárlási szokásokra. A végeredmény tanulsága szerint azok, akiknél szóba került a halál, sokkal többet akarnak vásárolni, és többet is költenek, még akkor is, ha alapvetően ez nem jellemző rájuk.

A kutatók szerint az a tény, hogy a halál gondolata felesleges túlfogyasztáshoz vezethet, fontos lehet, hogy megakadályozzuk ezt a nem túl szerencsés reakciót. Ha eszünkbe jut a halál, olvassunk inkább valami felemelőt, vagy öleljünk meg valakit!

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top