Évezredes szokást töröl el az új miniszter

MTI/NLCafé | 2016. December 22.
Onnan érte támadás a zsidók hagyományos hanukai fánkját, ahonnan nem számított rá senki: az izraeli egészségügyi minisztériumból.

Arra próbálja rávenni a zsidókat Jákov Licman egészségügyi miniszter, hogy a lehető legkevesebb hanukai fánkot egyék meg az ünnep nyolc napja alatt, és figyeljenek a gyerekekre is. “Arra kell nevelni a gyerekeket, a fiatalokat, hogy minél kevesebb fánkot egyenek” – hangoztatta az amúgy vallásos, ultraortodox miniszter.

A zsidó hagyomány szerint a december 24-én kezdődő, nyolc napig tartó hanuka idején olajban sült ételeket illik fogyasztani, ezek közül pedig a lekvárral töltött, porcukorral bőségesen megszórt fánk a legnépszerűbb. Az egészségügyi miniszter azonban – sokak megrökönyödésére – idén, szigorúan vallásos életformája ellenére háttérbe helyezte a zsidó tradíciót, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra és az elhízás elleni küzdelemre. 

Az olajban sült ételekkel is arról a hanukai csodáról emlékeznek meg, amikor az i. e. második század elején nyolc napig kitartott a csak egy mécsesnyi rituálisan tiszta olaj, amelyet a makkabeus felkelők a görögöktől visszafoglalt és bálványoktól megtisztított jeruzsálemi Szentélyben találtak. 
 
Exit mobile version