Egészség

Új pozitív és negatív dolgok derültek ki a fűről

Az eddigi legnagyobb átfogó kutatást végezték el amerikai kutatók a marihuána orvosi felhasználási lehetőségeiről és az eddig kevéssé ismert kockázatokról egyaránt.

A marihuánát már évezredek óta használja az emberiség, az pedig már régóta ismert, hogy a növény kiváló természetes fájdalomcsillapítóként vagy étvágyfokozóként használható. Az Egyesült Államokban ma már a tagállamok több mint fele legalizálta az orvosi alkalmazást és több mint tíz tagállam legalizálta, vagy dekriminalizálta a marihuána birtoklását és fogyasztását.

Most az amerikai tudományos akadémia, a National Academies of Sciences, Engineering and Medicine tette közzé azt a kutatási anyagot, amely több mint tízezer korábbi tanulmány eredményeit összegezte 337 oldalon. Az elkészült anyag szerzői hangsúlyozták, hogy bár a szabályozás a fenti módon enyhült az USA területén – sőt a tavaly novemberi választásokon további államokban szavazták meg a marihuána legalizálását – a szövetségi drogellenes ügynökség, a DEA továbbra is rendkívül szigorú kategorizálása miatt – a tudományos vizsgálatok rendkívül körülményesek, ami azt eredményezi, hogy kevés igazán megbízható kutatás készült a témában.

Vásárlók állnak sorban egy coloradói legális marihuánát árusító üzletben
Vásárlók állnak sorban egy coloradói legális marihuánát árusító üzletben

“Sokkal több információra van szükségünk” – mondta dr. Marie McCormick, a tudományos akadémia bizottsági tagja, a Harvard egyetem gyerekgyógyászati karának professzora az NPR-nek adott nyilatkozatában.

A mostani kutatási anyag egyaránt kitér a kannabisz orvosi felhasználási lehetőségeire és az egészségügyi kockázatokra egyaránt.

A pozitívumok

A kannabisz kiváló fájdalomcsillapító, főleg a krónikus fájdalmak esetében, a marihuánával vagy a növényből kivont kannabinoidokkal kezelt páciensek ugyanis “jelentős fájdalomcsökkenésről számoltak be”. Jelentős mennyiségű bizonyíték támasztja alá azt is, hogy a kannabisz pozitív hatással van az izomgörcsökben vagy például szklerózis multiplexben szenvedők tüneteit illetően, illetve döntő bizonyíték van rá, hogy az orálisan szedett kannabinoidok hatékonyak a kemoterápián áteső betegek hányingerének csillapításában.

Meglepő észrevételek is szerepelnek a kutatási anyagban, például a szerzők szerint elegendő mennyiségű jó minőségű adat alapján kijelenthető, hogy a kannabisz fogyasztása nem növeli a tüdőrák, illetve a feji és nyaki rákos megbetegedésének rizikóját. Kevésbé egyértelmű, de bizonyítékot találtak arra nézve is, hogy a marihuána fogyasztása gyulladáscsökkentő hatású.

A kockázatok

Természetesen a fűfogyasztásnak nem kizárólag pozitív hatásai vannak. A NAS kutatásából kiderül, hogy a marihuána fogyasztása szívrohamot okozhat azoknál, akiknél korábban szív- és érrendszeri problémát diagnosztizáltak. A terhesség során fogyasztott marihuána pedig az alacsonyabb születési súllyal mutat összefüggést.

A rendszeresen cigaretta formájában marihuánát fogyasztóknál gyakoribb a bronchitisz és egyéb légzőrendszeri problémák megjelenése, arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a marihuánafogyasztás növelné az asztma vagy a krónikus obstruktív tüdőbetegség kialakulásának esélyét. A rendszeresen nagyobb mennyiséget fogyasztóknál viszont megnőhet a skizofrénia vagy a szorongásos mentális problémák rizikója, azonban a kutatók ez esetben arra is figyelmeztettek, hogy egyelőre nem világos az ok-okozati összefüggés (vagyis elképzelhető, hogy a marihuánafogyasztás azoknál ugrik meg, akik hasonló mentális problémákkal küzdenek).

Bár a kutatók nem találtak egyértelmű összefüggést, amely arra utalna, hogy a marihuána kapudrogként működik, azonban tinédzserek esetében jelezheti a különféle tudatmódosító szerekkel (alkohol, dohány vagy egyéb drogok) kapcsolatos impulzuskontroll-zavar jelenlétét.

Eric Altieri, a marihuána legalizálásáért kampányoló National Organization for the Reform of Marijuana Laws igazgatója az NPR-nek elmondta, a legalizálással jelentős mértékben csökkenthető lenne a szer problémás használata a tinédzserek körében.

“Ez azért van, mert így a marihuána eltűnne az utcasarkokról, és kikerülne a drogdílerek kezéből, akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy bárkinek eladják a füvet. A legalizálással egy szabályozott üzlet pultja mögé kerülne mindez, ahol ellenőrzik a vásárlók életkorát és a kormánynak tartoznak elszámolással.”

Altieri hozzátette, hogy azokban az államokban, ahol a marihuánát legalizálták, nem növekedett a fiatalkorúak droghasználata.

“A legalizálással és a normalizálással azt lehet elérni, hogy a marihuána is csak egy olyan dolog lenne, amelyet a felnőttek is használnak, így csökkenne az a fajta vonzereje, ami népszerűvé teszi a fiatalok körében” – mondta a szakember.

McCormick annyit írt a metatanulmány tanulságait levonó konklúzióban, hogy sokkal több kutatásra lenne szükség a témában, hogy igazán tisztán lehessen látni a marihuána eddig nem ismert esetleges előnyeit és hátrányait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top