nlc.hu
Egészség
6 napig élt tüdők nélkül egy kanadai nő

6 napig élt tüdők nélkül egy kanadai nő

Melissa Benoitnak csak órái voltak hátra, mikor orvosai úgy döntöttek, elvégzik rajta az úttörő beavatkozást. Gépek tartották életben, míg megfelelő donort nem találtak neki.

A kanadai édesanya egy veleszületett rendellenesség, a cisztás fibrózis miatt került életveszélyes állapotba tavaly áprilisban. Mint mondja, a betegsége miatt a tüdejével folyamatosan voltak problémái, hol több, hol kevesebb időt minden évben kórházban kellett töltenie. Tavaly azonban egy influenza szövődményeként légzéselégtelenség lépett fel nála.

“Az orvosok nem voltak túlságosan bizakodóak az esélyeimet illetően. Azt mondták a családomnak, hogy ha nem találnak megfelelő donort, legfeljebb óráim lehetnek hátra” – idézi Melissát a BBC brit hírcsatorna. A fiatal kanadai nő hozzátette, orvosai az utolsó utáni pillanatban álltak elő az úttörő eljárás ötletével.

6 napig élt tüdők nélkül egy kanadai nő

“Figyelmeztettek, hogy a beavatkozás sikerének esélye nagyon csekély, ennek ellenére ragaszkodtunk a dologhoz. Úgy voltunk vele, hogy ha bármilyen kis esélye van annak, hogy életben maradjak, meg kell próbálnunk.” Az eljárás keretében az orvosok Melissa mindkét beteg tüdejét eltávolították. A fiatal nőt gépek tartották életben hat napig, addig míg megfelelő donort nem találtak neki.

Olvass még többet a cisztás fibrózisról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top