A székesfehérvári ügyvédnő, Bárdos Zsuzsa néhány éve, hegymászó-tapasztalat híján vette a fejébe, hogy kerül, amibe kerül, legyűri Európa legmagasabb hegyét, a Mont Blanc-t. Hónapokig szívósan edzett, míg végül tavaly júliusban teljesült a vágya, és ott állhatott a Mont Blanc lábánál.
“A nagy álom előtt álltam, ami mintha egy perc alatt törött volna szilánkokra” – nyilatkozta Zsuzsa a Blikknek, majd hozzátette, egyik pillanatról a másikra elgyengült és rosszul lett. “Meg kellett hoznom a döntést, hogy feladom és hazautazom” – mondta az ügyvédnő, majd hozzátette, ezt követően többször is kivizsgálták, mire kiderült, hogy méhnyakrákban szenved.
A lapnak Zsuzsa elárulta, letaglózta a hír, de végül úgy döntött, nem hagyja, hogy a betegség uralja az életét. Zsuzsát a kezelés részeként megoperálták, szerencsére sikeresen. “Mérhetetlen hálával tartozom mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy felépüljek, és visszakaphassam az életet, amit addig éltem.”
Épp ezért az ügyvédnő úgy döntött, olyasmit tesz a kórházért, ami mindenkinek hasznos lehet. “Úgy határoztam, gyűjtést szervezek azért, hogy új ultrahanggép kerüljön a János Kórház nőgyógyászati osztályára. Mindenkinek van édesanyja, lánytestvére, lánya, vagy éppen felesége. Nem kérdés, milyen fontos egy ilyen berendezés” – tette hozzá.
Olvass még többet a méhnyakrákról az NLCafé oldalán:
- Egy magyar módszerrel már kialakulása előtt kiszűrhető a méhnyakrák
- Méhnyakrák – ismerd meg, hogy legyőzhesd, ha kell!
- Méhnyakrák: évente 1200 olyan nőt kezelnek, akik kihagyták a szűrést