Egészség

Új ruhákat és mentőkocsikat kaphat a mentőszolgálat

Ha a fejlesztések megvalósulnak, akkor többek között a 150 kilónál súlyosabb betegeket is el tudja majd vinni a mentő.

Két év alatt megduplázná a kormány az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mostani, 36 milliárd forintos költségvetését, az összegből egyebek mellett több mint háromszáz új mentőautót, valamint védőruhákat vásárolnak a mentőknek. Emellett soha nem látott mértékű bérfejlesztési program indul –tudta meg a Népszava kormányzati forrásból.

A lap azt írja, hogy a bérfejlesztés idén májusban kezdődhet: a mentőtisztek 170-220 ezer forintos, a mentőápolók 100-120 ezer forintos emelést kaphatnak.

A jelenleg szolgálatot teljesítő mentőautók mintegy negyede tíz évnél öregebb, a tervezet szerint azonban 2018-ra a mentőkocsik átlagéletkorát 6 évre csökkentenék, amihez 324 új mentőautót vásárolnának. Minden régióba kerülne úgynevezett bálna autó is, mely a túlsúlyos betegek szállítására is alkalmas.

Az új egyenruhákra  2 milliárd forintot szánna a kormány, ám a mentősöknek jövő évig még biztosan várniuk kell arra, hogy megkapják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top