Egészség

Jönnek az elektronikus receptek az egészségügyben

November végén már országos szinten elérhető lesz az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) nevű egészségügyi informatikai fejlesztés, ami lényegesen leegyszerűsíti a betegek adatainak kezelését.

Már egy szűk intézményi körben elkezdték a tesztelni az eeszt-t, aminek bevezetésével és a rendszer működése közben jelentkező adatvédelmi aggályokkal korábban mi is részletesen foglalkoztunk. A Magyar Idők információi szerint a több évig tartó fejlesztés a végéhez ért, és a tesztüzem után, november végén már országos szinten is elérhető lesz az eeszt.

A rendszer legnagyobb előnye, hogy a betegekkel kapcsolatos adatok, orvosi dokumentumok, vizsgálati eredmények bárhol és bármikor lekérdezhetők lesznek. A eeszt-t a már meglévő infrastruktúrába integrálják, így a kórházaknak, orvosoknak, patikáknak nincs szükségük újabb fejlesztésre. Azt, hogy ki milyen adathoz fér hozzá, a betegek a saját maguk szabhatják meg.

Az eeszt tesztjét komoly adatvédelmi audit előzte meg, az adatvédelmi visszaélések érdekében a rendszer minden eseményt, hozzáférést rögzít, és a hozzáférésre jogosultak is csak a szükséges körben látják az adatokat.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése