Egészség

Kevesebbet stresszelnek a házasok

Összefüggést találtak a házasság és a stresszhormonszint között a pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatói. Mostantól tudjuk, hogy a házas emberekben kevesebb a kortizolhormon.

A kutatók három, nem egymást követő napon nyálmintákat vettek 572 egészséges, 21–55 éves kor közötti felnőttől. Az alanyoktól napjában többször is vettek mintát, és tesztelték a kortizolhormon-szintet. Kiderült, hogy a házasságban élő résztvevőknek a vizsgálat mindhárom napján alacsonyabb volt a kortizolhormon-szintjük, mint azoknak a társaiknak, akik nem házasok.

Ez azért fontos, mert a megemelkedett kortizolhormon-szint megakadályozhatja a szervezetet abban, hogy védekezzen a gyulladás ellen, amely számos betegség kialakulásáért és előrehaladásáért felelős, kialakulásáért a hosszú ideig fennálló stresszes állapot tehető felelőssé.

A Psychoneuroendocrinology című folyóiratban közölt eredmények alátámasztják azt az elméletet, hogy a nem házas embereknek több pszichológiai stresszel kell szembenézniük, mint a házasságban élőknek.

A szakemberek összevetették a résztvevők napi kortizolszint-ingadozását is. A kortizolszint általában ébredéskor a legmagasabb és folyamatosan csökken napközben. A házas alanyoknak gyorsabban csökkent a kortizolszintjük, ami a szívbetegségek kialakulásának alacsonyabb kockázatával, valamint rákos páciensek esetében hosszabb túlélési idővel hozható összefüggésbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top