nlc.hu
Egészség
“Még szüksége van rám a családnak” – A biológiai terápiában bízik a nagymama

“Még szüksége van rám a családnak” – A biológiai terápiában bízik a nagymama

Mind a kemo-, mind a sugárterápia igen drasztikus megoldások. Az orvostudomány most a biológiai terápiák irányába próbál elmozdulni a méhnyakrákok kezelésénél. Évát is ezzel próbálják meggyógyítani: az eddigi eredmények szerencsére biztatóak.

A daganatos betegek kezelésére a műtéten kívül sokáig a kemo- és a sugárterápia állt rendelkezésre, ám sajnos ezekkel nem sikerült minden esetben megakadályozni, hogy a tünetek kiújuljanak. Ráadásul ezek a kezelések nem csupán a rosszindulatú sejtekre, de a szervezet más részeire is hatnak. Mostanában egyre jobb eredménnyel kutatják az úgynevezett biológiai terápiákat, amelyek nem közvetlenül a ráksejteket pusztítják, inkább a szervezet saját erőit igyekeznek mozgósítani, emellett gátolni a rák növekedését, továbbterjedését. Biológiainak számít tehát minden olyan beavatkozás, amely a test saját szabályozórendszerein keresztül hat. Ezeket többnyire kiegészítésként alkalmazzák együtt az egyéb kezelésekkel.

Világszerte már több mint százezer, és Magyarországon is több száz nő részesült ilyen, kombinált kezelésben. A gyógyításban fontos, hogy az személyre szabottan, és lehetőleg célzottan történjen, hiszen a daganattípusok genetikai sajátosságai sokfélék.

Képünk illusztráció

Ilyen kombinált kezelést kap jelenleg is Éva, aki ma már nyugdíjas, de amikor három éve kiderült a betegsége, még fodrászként dolgozott. “A vendégkörömből sokan mentek évente ellenőrzésre, főként fiatalok, és engem is csaltak, hogy menjek. Huszonegy éves voltam, amikor egyetlen gyermekem megszületett, és azóta nem menstruálok. Mivel panaszaim nem voltak, még a változókor sem viselt meg, nem éreztem úgy, hogy orvoshoz kéne mennem – egyedül a mammográfia az, amire eljártam.” Most azonban a szakorvosi vizsgálat rosszindulatú méhnyakrák-daganatot talált Évánál. “Természetesen nagyon megijedtem, különösen mert az elhelyezkedése miatt nem is tudták műteni. Nekem ott vannak az unokáim – mindketten iskolások még –, napközben én vigyázok rájuk, én főzök nekik, még szüksége van rám a családnak.”

Éva huszonöt alkalommal kapott besugárzást, azt mondja, nem volt kellemetlen (pár percig tart), ám a jelenleg is folyó kemoterápia megviseli: “Már a tizenhetediknél tartok, de nem bánnám, ha vége lenne. Az ember csak fekszik ott, akár öt órán keresztül, utána meg jön a rosszullét, a hányinger napokig. Fél éve, amióta biológiai terápiát is kapok – ugyanúgy infúzióban –, jobb a helyzet.” És ami persze ennél is fontosabb: az Évánál talált egyik daganat már felszívódott, a másik fele méretűre húzódott vissza. “Most nagyon bizakodó vagyok – mondja a nagymama –, amiben az is segít, hogy a betegtársak felvidítanak, és persze fontos, hogy a család mellettem áll. Annak nehezebb pozitívan gondolkodni, aki egyedül él, de én azt mondom, még ha súlyos is a betegség, akkor is meg kell próbálni, mert ha elkeseredünk, azzal csak rontunk a helyzeten.”
Éva azt mondja, hálás azoknak, akik annak idején meggyőzték, hogy menjen el a kivizsgálásra. “Van olyan ismerősöm, aki soha életében nem volt nőgyógyásznál. Most már örülök, hogy én elmentem, hiszen jobb, ha az ember időben megtudja, ha baj van, és időben megkaphat minden kezelést is.

Tudj meg többet a méhnyakrákról! A tudásodat is tesztelheted a Mályvavirág Alapítvány honlapján, IDE kattintva!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top