Egészség

Kanyarójárvány: már 13 beteg van Magyarországon

Ismét egy egészségügyi dolgozó fertőződött meg kanyaróval, a szakember azonban azt mondja, kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.

Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok – hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában.

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa a műsorban elmondta, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg. Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetemen kezelnek egy, korábban Makón megfertőződött beteget is.

A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen nem alakult ki járvány, a makói kórházban pedig kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.

A kanyaró – amely rendkívül ragályos fertőző megbetegedés – kezdeti tünetei a kiütések megjelenése előtt nagyon hasonlítanak az influenzáéra.

A kiütések megjelenése előtt a beteg már négy nappal fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart. Ha valaki átesett a kanyarón, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top