nlc.hu
Egészség
Lesújtó eredményt hozott a mézek vizsgálata

Lesújtó eredményt hozott a mézek vizsgálata

Lesújtó eredménnyel zárult az Európai Unió kiemelt mézpiaci ellenőrzése. Magyarország számára ugyanakkor végre jó hír, hogy a vizsgálatot a hazai méhészek érdekében kezdeményezték.

Minden ötödik bevizsgált mézről kiderült, hamisítvány. Az eredményeket látva az Európai Bizottság központi mézadatbank létrehozását tervezi.

Az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága azt követően indított eljárást, hogy a termelők – köztük a magyar méhészek is – 2015 végén Brüsszelben és Budapesten hívták fel a figyelmet, a boltok polcain olyan ázsiai mézeket is kínálnak, amelyek eredete igencsak megkérdőjelezhető

A Magyar Idők megtudta, hogy a hazai méztermelők érdekében az agrárkormányzat több nemzetközi fórumon is lépéseket tett, az uniós vizsgálat a magyar fellépés eredményének köszönhető.

Az ellenőrzésben minden uniós tagállam részt vett, még Norvégia és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az Európai Uniós hatóság 2264 mézmintát vizsgált, a termékek 45 százaléka kiskereskedelmi forgalomból származott. Az előzetes kiértékelés alapján a minták 15 százaléka bizonyult hamisnak, majd további vizsgálatok után újabb 5,6 százaléknál merült fel a hamisítás gyanúja.

Magyarországon szinte teljesen eltűntek a kínai termékek a polcokról, helyettük kiváló minőségű magyar mézet kínálnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top