Azt nyilván nem kell magyarázni, hogy összebújni jó, mindenki érzi, amikor sikerül odáig jutnia. Megnyugtat, biztonságot ad, lecsillapít, feltölt. Pedig valójában nem történik semmi, az egész még csak nem is feltétlenül szexuális, csupán fekszünk egy másik ember mellett, és élvezzük annak a másik testnek a közelségét. Szóval mitől is ennyire csodálatos ez?
A titok kulcsa az oxitocin: ez az a neurotranszmitter, ami felszabadul szex közben, orgazmuskor, vagy egy másik ember közelségének hatására is. Ennek a szétáradása ereményezi a növekvő pozitív érzéseket, mint a bizalom, a jókedv és az erős kapcsolódás a másikkal, míg egyszerre csökkenti a szorongást és a negatív érzeteket.
Az oxitocin fontos a nem-romantikus kapcsolatok esetében is: erősíti például a köteléket anya és gyermek között, de koraszülött ikrek esetében is megfigyelték, hogy jobban fejlődnek, ha egymáshoz közel, “összebújva” fekszenek.
Az összebújás, a fizikai közelség ráadásul még befektetésnek megéri: bizonyították ugyanis, hogy a sokat összebújó párok között még a szex is jobb lehet. Sőt: azok a párok, akik szex után 15 percet töltenek összebújva, sokkal nagyobb eséllyel maradnak együtt hosszútávon. Összebújni pedig eleve jó, szóval nyert ügy az egész!
Ez a videó még részletesebben elmagyarázza az összebújás csodás előnyeit: