Újra táncol a hétéves kisfiú, aki egy autóbaleset miatt bénult le

nlc | 2017. Március 21.
A tavaly szeptemberi balesetben a kisfiúnak súlyosan sérült a gerince, ezért deréktól lefelé lebénult. Hála egy speciális terápiának, most újra lábra állhatott, sőt kedvére táncolhatott is.

2016. szeptember 17.: a nap, amikor a kaliforniai Fresnóban élő Bruce Mansy élete egy szempillantás alatt megváltozott. Édesapjával és három testvérével épp hazafelé autóztak, mikor balesetet szenvedtek. Míg a család többi tagja kisebb karcolásokkal megúszta az esetet, Bruce-nak súlyosan sérült a gerince, és deréktól lefelé teljesen lebénult.

“Sajnos derék alatt semmit nem érez, és nem működnek a motoros funkciói sem” – magyarázta az ABC News amerikai hírcsatornának a kisfiú anyukája, Lyhoy, majd hozzátette, a baleset nem csak Bruce, de az egész család életét megváltoztatta. “A férjemmel minden éjszaka kétóránként kelünk hozzá, hogy megforgassuk az ágyában Bruce-t. Ez azért fontos, hogy ne legyenek felfekvései” – magyarázza az anyuka.

Lyhoy beszélt arról is, hogy kisfiával néhány hónapja rendszeresen eljárnak egy, az otthonuktól háromórányi autóútra lévő terápiás központba. Itt Bruce testét hevederes módszerrel igyekeznek stimulálni, aminek köszönhetően a kisfiú újra lábra állhatott, sőt már táncolhatott is.

Mindig nagyon izgatott vagyok, ha elindulunk a terápiára. Lábra állítanak és újra táncolhatok, amitől nagyon boldog vagyok” – mondja Bruce. Anyukája hozzáteszi, fia megtanult együtt élni a történtekkel. Mióta csak kerekesszékbe kényszerült, egyetlenegyszer sem fakadt ki, hogy miért vele történik mindez. “Derűsen és mosolygósan áll a dolgokhoz, ami nekünk is sok erőt ad.”

Olvass még többet a bénulásról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version