Egészség

Már a 26. tüdőátültetést végezték el Magyarországon

A 26. tüdőátültetést végezték el Magyarországon a közelmúltban – közölte az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem. Itthon 2015 decembere óta van lehetőség erre a műtétre.

Idén március 24-én egy 59 éves nő kapott új tüdőt huszonötödikként, a beteg esetében veleszületett hörgőtágulata miatt vált szükségessé a beavatkozás. Nem sokkal ez után egy 58 éves férfin végeztek tüdőátültetést az Országos Onkológiai Intézetben. A férfinek egy húsz évvel korábban elszenvedett légúti égés miatt ment tönkre fokozatosan a tüdeje, ezért volt szüksége új szervre – írták az MTI-nek küldött közleményben.

Mindkét beteg stabil állapotban került az intenzív osztályra  közölték. A műtéteket a Semmelweis Egyetemmel együttműködve végezték el. Az első transzplantációt még nappal kezdték, ezzel párhuzamosan érkezett a következő riasztás, így a két műtét szinte párhuzamosan zajlott.

A Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika megbízott igazgatója, Lang György a tüdőátültetésekről szólva hangsúlyozta, a cél mindig az volt, hogy stabilan működő tüdőátültetési programot valósítsanak meg, és ez Magyarországon sikerült is, vagyis az, hogy minél több beteg jusson el a tüdőátültetésig. A professzor távolabbi célként a kombinált, egy időben végzett tüdő- és szívtranszplantáció hazai elindítását tűzte ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése