Egészség

Nyűg, macerás, rohadt sokba kerül, és minden nő tudja, mi az

Én nem ismerek olyan nőt, aki szereti, olyat viszont annál többet (csak ilyet), aki szívből gyűlöli, ha tehetné, örökre lemondana róla. Sok mindenbe belerondít a menstruáció, nők mesélik el, hogyan.

“Menstruálni szívás. Emlékszem, amikor nagylány lettem, és már túl voltam pár menstruációs baleseten, az életem része lett a brutálisan, erős görcsölés minden hónapban, egyszer egészen depressziós lettem, belegondolva, hogy ez bizony évtizedeken keresztül így lesz majd” – mondta az NLCafénak Zsófi, aki szerint menstruálni nyűg,  macerás, és rohadt sokba kerül.

“Mert amikor kezdődik, felfújódok, mint egy lufi, a cipő lerobban a lábamról, a gyűrű beledagad az ujjamba. Mert amikor menstruálok, nem esik jól az edzés sem. Állandóan azon kattogok közben, nehogy egy hirtelen mozdulatnál baleset érjen.”

És ami különösen rossz: nyáron, negyven fokban menstruálni. Amikor egyébként is legszívesebben még a bőrt is levedlenéd magadról, külön élmény gumibugyiban közlekedni egész nap.

“Macera azért is, mert aki nem szed fogamzásgátlót, annak a nyaralást is a menstruációhoz igazodva kell terveznie. Vannak menstruáció-eltolásos technikák, amik állítólag működnek bizonyos embereknél – de amit én próbáltam, az eddig egyáltalán nem jött be.”

Nyűg, macerás, rohadt sokba kerül, és minden nő tudja, mi az

Lili felett is teljesen átveszi a hatalmat. “Én nem szeretem, hogy meghatározza a napomat, sőt napjaimat előtte és az első két-három napon mindenképp. Rossz, hogy ehhez kell igazítani a ruhatáramat, a nyaralást. A menstruációt megelőző időszakban tapasztalható hormonsokk miatti idegbeteg állapot pedig az egész családomat kikészíti. A szénhidrátéhségről nem is beszélve.”

Ma már a hormonális fogamzásgátlók nyújtják a legelterjedtebb megoldást a menstruációval járó kellemetlen tünetek enyhítésére. A csaknem 3000 nő bevonásával végzett ISY (Inconvenience Due to Women’s Monthly Bleeding) vizsgálat szerint azok között, akik nem csak a terhesség-megelőzés miatt szednek valamilyen hormonális készítményt, 32 százalék a menstruáció előtti fájdalmakat említette, 34 százalék az alhasi fájdalmakat, és 42 százalék a kiszámíthatatlan menstruációt, mint okot, amiért fogamzásgátlót szed.  Bár a vizsgálat adatai szerint a menstruációs periódus jelentősen rövidebb és kevesebb vérzéssel jár, valamint jelentősen kevesebb panaszt okoz a hormonális fogamzásgátlót szedő nőknél,  mégis ezen nők több mint felénél jelentkezik az alhasi fájdalom, vizesedés, hangulatingadozás és ingerlékenység. (Forrás: zavaramenstruáciom.hu)

Őszintén szólva néha szürreálisnak és ellentmondásosnak érzem, hogy mondjuk ott ülök egy tök komoly értekezleten, és közben érzem, hogy ömlik belőlem a meleg vér – már bocsánat –, ezt az érzést csak a betétet használók ismerik.

“Ami még rossz, hogy nem lehet fürdeni, csak zuhanyozni, és nem lehet fehér nadrágot, világos szoknyát viselni, vagy lehet állandóan rettegni és a tükörnél forgolódni. Nem lehet bemenni a Balatonba (esetleg tamponnal, mindenesetre kész tortúra az egész), medencébe sehogyan sem lehet bemenni, még a fürdőruha-viselés is kockázatos. Ide kapcsolódik az időzítés: baromira megszívja, akinek pont telibe vágja a wellnesshétvégéjét (minden gondos számítgatás ellenére), nem beszélve egyéb fajta programokról, mint például egy szexesélyes randevú” – fakadt ki Kata, aki szintén nincs azok között a nők között, akiknek oké, hogy havi egyszer menstruál.

Egy 2016-os kutatásban a megkérdezett nők közel 60%-a mondta, hogy jobban szeretné, ha évi 13 alkalomnál ritkábban menstruálna. Közülük 48%-uk sohasem, harmaduk évi 3 alkalommal, 8%-uk 6 havonta és 9%-uk évente egyszer szeretne menstruálni. Egy, szintén 2016-ban megjelent közlemény szerint a magyar nők is hasonlóan éreznek. Közel 600, felsőoktatási intézményben tanuló nő 15 perces kérdőíves felmérése szerint a  válaszadók csupán negyede szeretne minden hónapban menstruálni, harmaduk a 3 havonkénti menstruációt tartaná ideálisnak, 24%-uk pedig soha nem szeretne menstruálni. Hasonlóan a nemzetközi adatokhoz, akár 40%-uk alkalmazna valamilyen alacsony hormontartalmú fogamzásgátló készítményt, amely megszüntetné vagy ritkábbá tenné a menstruációs periódusokat.  

“Én a PMS és a miatta szenvedésként megélt legalább két hét miatt gyűlölöm a menstruációt. Kiborító, hogy ilyenkor már egy cuki állatos reklámon is képes vagyok elbőgni magam, a kisebb-nagyobb hisztikről piszlicsáré ügyek miatt már nem is beszélve. Na, meg a mellfájdalom.”

Néhány hónapja negyed órás magánszámot produkáltam pasimnak, mert annyira kiborított, hogy még az is fáj, hogy felveszek egy kabátot.

“És amiatt is utálom, mert emiatt akkor is kapom a mindjárt megjön, vagy mit vagy ezen kiborulva fellengzős megjegyzéseket, amikor tényleg semmi bajom, és valamiről komolyan akarnék beszélni” – mesélte Réka az NLCafénak.

 Kíváncsi vagy, mennyibe kerül egy nőnek menstruálni? Kiszámoltuk!

Nyűg, macerás, rohadt sokba kerül, és minden nő tudja, mi az

“Fúúúú, nekem években telt mire megbeszéltem magammal, hogy menstruálni jó, a menstruáció hasznos és természetes, de persze a lelkem mélyén mind a mai napig rühellem.”

Utálom, hogy egy kosármérettel megugrik a mellem mérete, hogy feszült vagyok, kötekedő és irritált, a bőrömet pedig ellepik a pattanások. Az már csak hab a tortán, hogy nem pontos.

“Van, hogy egy egész hétig arra készülök, hogy Na, most…! De nem! Pfff! De ahogy mondtam, menstruálni jó, a testem egy templom. Uh!” – számol be Panni arról, mennyire rossz ez a kiszámíthatatlanság.

 

A hormonális fogamzásgátlók szabályozzák a menstruációt, persze a tabletta szedése idején nem egészen az történik, mint előtte.

 Nők milliói hiszik azt, hogy menstruálnak

Fogamzásgátló tablettákat használó nők esetében, a tabletta szedés szünetében megjövő vérzés nem menstruáció, hanem mesterségesen előidézett vérzés (megvonásos vérzés), mely a tablettaszünetben a kívülről bevitt hormonok hirtelen megvonására jön létre. Hormonális fogamzásgátló tabletták szedése mellett nem lenne szükséges havonta menstruálni.

Logikus kérdés, hogy akkor miért úgy alkották meg a tablettákat, hogy a nőknek “havi vérzése” legyen? 

Ennek oka elsősorban a vallási és társadalmi elvárásoknak való megfelelés volt. A havonkénti menstruációhoz különböző hitek és érzések fűződnek. Ezek lehetne személyes szempontok, mint például, hogy a vérzés havi gyakorisággal biztosítja a nőket, hogy nem estek teherbe, illetve még idejében fény derülhet a terhességre.  Társadalmi elvárások, mint a “természetesség és belülről fakadó nőiesség” elvárása; vagy olyan mítoszok, mint a szervezet menstruáció során történő megtisztulása: a “rossz vér” és nedvek távoznak a szervezetből. 

A végszó pedig mindezek után az, hogy ha már muszáj menstruálnod, tegyél meg mindent, hogy segíts a szervezetednek, minél könnyebben átvészelni azt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top