Egészség

Kevés a háziorvos Magyarországon, és ők is öregek

A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint. Erről a Világgazdaság írt hétfői számában.

A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik, ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen praxisok száma.

Magyarországon 2015-ben 4817 háziorvos dolgozott, pedig az ezredfordulón még 5159 működő praxis volt. Ez azt jelenti, hogy tizenöt év alatt 6,6 százalékos volt a csökkenés. Csak a városokban dolgozó háziorvosok száma nőtt 2000 óta, átlagosan 9,6 százalékkal, Budapesten 5,8 százalékkal. A kisebb településeken dolgozó orvosok száma ugyanakkor negyedével kevesebb lett.

A háziorvosok átlagéletkora is magasabbra került. A praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top