Már szombat éjjel baj volt, de nem szóltak a szüleim, mert azt gondolták, megoldják. Csak vasárnap délelőtt tudtam meg, hogy éjjel kétszer is ki kellett hívni anyukámhoz az ügyeletet, mert ömlött a vér az orrából. Nem kicsit, hanem szinte literszámra. A vérnyomása pedig nem is volt magas, az akkori mérés szerint, tehát értetlenül álltam a helyzet előtt. Arra kértem a szüleimet, hogy máskor szóljanak, szeretnék erről tudni, szeretnék segíteni, hiszen egymás mellett lakunk, és ez az egyik oka annak, hogy nem akarok elköltözni. Mert idősek, és 73 és 76 évesen már segítségre szorulnak. Persze, ők nem szívesen kérnek semmit, inkább ők segítenek nekem… Anyu rákos, több műtéten túlesett az elmúlt fél évben, reménykedünk, de éppen ezért komolyabb figyelem hárul rá, mint eddig, hiszen mindenki aggódik érte.
Muszáj volt kórházba menni
Aztán vasárnap este elég volt, hogy az apám csak a nevemet kiabálja, és már rohantam is. Ugyanaz történt 24 órán belül harmadszor: szegény anyám orrán-száján dőlt a vér, literszám. Tamponáltuk, jegeltük, de nem akart elállni a vérzés, bevallom, nagyon ijesztő volt. Aztán úgy döntöttünk, hogy nem kísérletezünk az ügyelettel, egy napon belül mindez harmadszor fordul elő, nem játék, menjünk el egy szakorvoshoz. Először mentőt akartunk hívni, de autóval 15 percre vagyunk a kórháztól, mire kiérne a mentő, mi már bent is vagyunk.
Alig negyedóra múlva már a közeli budai kórház épületében bolyongtam: a bejárati ajtó tárva-nyitva, sehol senki. A földszinti rendelők minden ajtaján bekopogtattam, de senkit sem találtam. Elindultam az osztályra, ahol szintén kihalt volt minden, némi kószálás után egy fehér ruhás pasasba botlottam, akitől segítséget kértem. Rezignáltan azt mondta, hogy menjünk vissza a földszintre, nemsokára jön. Az anyukám lebotorkált az emeletről újra a földszintre a botjával, de szerencsére nem sokat kellett várni, mert megérkezett az emeletről az orvos.
Teljesen szenvtelen arc, üveges tekintet: nem volt udvariatlan, egyszerűen tette a dolgát. Egy jó szó, és egy kedves gesztus nélkül. Szerencsére a nővér, aki utána jött, nagyon kedves volt, gyanakszom azért, mert ő még a régi iskolában nevelkedett, láthatóan nem mai motoros volt, vagy a nyugdíj után dolgozott vissza, vagy még éppen nyugdíj előtt állt. Megvizsgálta az anyukámat az orvos, hümmögött, de nem mondott semmit. Egy idő után megkérdeztem, hogy mit gondol, mi lehet az oka. Azt mondta bármi, vagy fogalma sincs. Érthető módon nem nyugtatott meg a válasza.
Végül azt mondta, hogy látja azt az eret, ami szerinte elpattant, és elégeti, amit meg is csinált. Vérnyomást mértek, ami kiugróan magas volt. És ekkor elkezdtek vérnyomáscsökkentőt keresni, de nem találtak, mire egy idő után anyukám azt javasolta, hogy majd otthon bevesz a sajátjából egy plusz felet. Aztán egyszer csak lett, ugyan nem az, amit az orvos akart, de mégis vérnyomáscsökkentő. Már elkezdte a vizsgálati lapot kitölteni, mikor újra megkérdeztem, hogy mi a teendőnk, mert engem aggaszt a dolog. “Hááát, ilyen előfordul időnként, esetleg érdemes a kezelőorvosával átnézetni a gyógyszereit, hátha az okozza, és megnézetni a vérnyomását. Egyébként bármitől lehet!“
Ezek azok a válaszok, amelyek nem nyugtatják meg az embert, viszont teljesen tanácstalan lesz tőle. Egyébként anyut visszarendelte kontrollra, tehát az érdeklődés csekély jelét mutatta. A vérzés elállt, hazamentünk, és most bizakodunk. Remélem, legközelebb nem álmában kezd vérezni az orra, és nem fullad meg az anyukám. És azt is gondolom, hogy nem az a legnagyobb baj, ha az orvos rezignált, inkább az a baj, hogy nincs gyógyszer, és nincs személyzet. Ja, és kifelé menet kiderült, hogy mi a jó eljárás: a nyitott ajtó mögött van egy csengő, azt kell nyomni, ha új beteg érkezik a kórházba, és akkor előkerül valaki az osztályról. Az, hogy ezt a csengőt senki sem látja, az nem jelent semmit… Sőt, a kiírást sem…
Ja, és tényleg nincs min csodálkozni, hiszen nemrégen Facebookon kért segítséget a sürgősségin magára hagyott szakorvosjelölt, aki teljesen egyedül vitt egy műszakot, mert akkora hiány van szakorvosokból a magyar kórházakban…
