nlc.hu
Életmód

Lakását is elveszítheti Bea, akinek letépte a karját a tésztagép

Rokkantsága miatt elveszítheti a lakását az a tiszaújvárosi nő, akinek a karját 2015-ben vágta le a tésztakészítő gép a munkahelyén.

Magyari Józsefné Beáta hitelre vette a lakását, az 50 ezer forintos törlesztőrészletet viszont nem tudja fizetni, mert rokkantként mindössze 43 ezer forintot keres. Próbál munkát keresni, de nem kap, mert, amint a Blikknek nyilatkozta, „sem érettségije, sem fél karja nincs”. A lap cikkének bizarr részlete, hogy Bea elárulja, már majdnem ugyanolyan omlós linzert süt vendégeinek, mint régen.

A nőt 2015 augusztusában érte baleset a tésztakészítő gyárban, ahol dolgozott. „Tettem a dolgom, ahogy min­­dig is, majd egy rossz­ pil­la­nat­­ban elkapta a gép a bal kezem egyik ujját. A tüskés forgó­fej nem eresztett, átszúrta a tenyerem, majd a csuklóm is, végül kézfej felett leszakította a kezem. Ám a húst és a bőrt egészen a könyökömig letépte” – emlékezett Bea a horrorisztikus balesetre.

Most bionikus karra gyűjt, aminek megvásárlására akkor van esélye, ha a gyárat elmarasztalják a baleset miatti büntetőperben. Ebben az esetben ugyanis Bea több milliós kártérítésre perelheti egykori munkahelyét.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top