Egészség

Ismeretlen eredetű injekciókkal ígért egy kuruzsló gyors fogyást

Az interneten is hirdette akciós kezeléseit az újpesti kuruzsló. A nő azt hirdette, hogy injekcióival eltünteti a felesleges zsírpárnákat, ám ismeretlen eredetű ampullái még akár nem várt szövődményeket is okozhattak a kezelteknél.

Különös ampullákat foglaltak le egy házkutatás során egy héttel ezelőtt a IV. kerületben. A helyszínen megállapította az ÁNTSZ tisztifőorvos helyettes munkatársa, hogy ezek az ampullák magyar betegtájékoztatóval, felirattal nem rendelkeznek, illetve OÉTI-szám sem található rajtuk, így felmerült annak a gyanúja is, hogy az injekciók Magyarországon nincsenek engedélyezve – mondta Buchwald Milán, a BRFK IV. Kerületi Kapitányság kapitányság-vezetője.

A kapitány elmondta: a kuruzsló “plasztika nélkül” szlogennel kínálta szolgáltatásait egy újpesti lakásban. Először a tisztiorvosi szolgálat fogott gyanút, miután betelefonált valaki, hogy egy lakótelepi lakásban engedély nélkül orvosi kezeléseket végeznek. Az ÁNTSZ egyik dolgozója magánemberként bejelentkezett egy ilyen kezelésre, majd riasztotta a rendőröket. A megbeszélt időpontra már a nyomozók kísérték el.  A rendőrök megállapították, hogy a nőnek orvosi végzettsége nincsen, kizárólag természetgyógyász, masszőr, illetve mezoterápiás tanfolyamot végzett el, és ez alapján végezte az injekciós kezelést. A rendőrség 202 darab hozzájáruló nyilatkozatot talált a helyszínen, amely azoknak a pácienseknek az adatait tartalmazza, akik már részt vettek ilyen kezelésen, illetőleg több száz fecskendő, és 100 különféle ampulla került elő – áll a Kékfény riportjában.

Ismeretlen eredetű injekciókkal ígért egy kuruzsló gyors fogyást

Minden lefoglaltak, a szereket szakértőkhöz küldték. A feliratok alapján Foszfokol, Hialuronsav, Liporeduktor, Silicor, Pirastinol, L-Karnitin van az ampullákban. Ezek alapjáraton zsírbontó, bőrmegújító hatású szerek. Az ezekkel való kezelés egy engedélyezett plasztikai sebészeten több tízezer forintot kóstál, de a gyors fogyást az interneten is hirdető áldoktor a piaci ár töredékéért vállalta a beavatkozást.

A nő természetesen ellenszolgáltatás fejében végezte a tevékenységet, olyat, ami az orvosi gyakorlat körébe tartozik, és mivel erre nem volt jogosultsága, megvalósította a kuruzslás vétségét mint bűncselekményt – fejtette ki a kapitány. Kuruzslás vétsége miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki büntetésként, aki viszont orvosnak adja ki magát, az legfeljebb három évvel büntethető.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top