“Túl sok időt vesztegettünk el hiába, és így már nincs értelme semmilyen kísérleti kezelésnek” – mondta a legfrissebb EEG és MRI eredményekre hivatkozva a londoni bíróság előtt tartott sajtótájékoztatón Chris Gard. Charlie édesapja hozzátette, ha a Great Ormond Street kórház orvosai még januárban beleegyeznek, hogy Charlie kezelést kapjon az Egyesült Államokban, lett volna remény a gyógyulásra.
![Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők](https://nlc.hu/data/cikk/22/212266/1.jpg)
Charlie Gard, a kisfiú, aki két hét múlva ünnepelné első születésnapját, egy ritka mitokondriális betegségben szenved, aminek következtében folyamatosan gyengülnek a testében lévő izmok. Kezelőorvosai, aki egy hónappal a születése után diagnosztizálták őt, már januárban azt javasolták a szülőknek, hogy engedjék el gyermeküket, akit szerintük csak és kizárólag a gépek tartottak életben.
A szülők azonban nem adták fel a küzdelmet: úgy vélték, fiuk igenis meggyógyulhat, ezért utánanéztek a lehetséges kezeléseknek, és találtak is egy amerikai orvost. A brit sajtó közreműködésével ezután elég pénzt gyűjtöttek a méregdrága kezeléshez. Charlie orvosai ennek ellenére sem egyeztek bele a kezelésbe: szerintük az elvégzett vizsgálatok eredményei egyértelműen azt bizonyították, hogy nincs remény a kisfiú számára.
A szülők végül bíróságra mentek, ahol többször is ellenük döntöttek. Történetüket felkapta a média, eljutott Ferenc pápához és Donald Trumphoz is, Charlie pedig a múlt hónapban megkapta az utazáshoz szükséges amerikai állampolgárságot is. A kezelést ennek ellenére nem kapja meg. Legutolsó leletei ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy az agya súlyosan károsodott a betegség miatt, ahogy azt is, hogy testéből gyakorlatilag eltűntek az izmok.
![Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők](https://nlc.hu/data/cikk/22/212266/3.jpg)
Szülei, Chris és Connie mostanra belátták, hogy az egyetlen, amit tehetnek érte, ha elengedik őt. “Sajnáljuk, hogy az első szülinapját már nem ünnepelhetjük együtt a csodás kisfiunkkal” – mondta elfúló hangon az édesapa tegnap, majd hozzátette, Charlie igazi harcos, aki rövidke, 11 hónapnyi élete alatt nagyobb nyomot hagyott a világban, mint sokan több évtized alatt.
![Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők Nem küzdenek tovább halálos beteg babájukért a brit szülők](https://nlc.hu/data/cikk/22/212266/2.jpg)
Chris Gard megígérte gyermekének: gondoskodni fognak arról, hogy az emléke és az öröksége tovább éljen.
Olvass még többet Charlie Gardról az NLCafé oldalán:
- Bíróságra mennek Charlie Gard szülei, hogy életben tarthassák halálos beteg gyermeküket
- Hiába könyörögtek a Charlie Gard szülei, a kórház nem engedte haza haldokló gyermeküket
- Döntött a bíróság: a szülők akarata ellenére lekapcsolják Charlie Gardot a gépekről