“Van fogalmad arról, mennyire NEM érzem magam nőnek emiatt?” – tette fel a kérdést Facebook-posztjában a 27 éves Tina Beznec. A fiatal lány évek óta PCOS-ben, vagyis policisztás ovárium szindrómában szenved, aminek tünetei többek között a hízásra való hajlam, a puffadás, a kimaradozó menstruáció és a túlzott szőrnövekedés. Hogy az erős alhasi fájdalmakról már ne is beszéljünk.
Tina leginkább az erős szőrnövekedéstől szenved, emiatt a reggeli borotválkozás az utóbbi években a reggeli rutinjának szerves része lett. “Szerencsére a dolog engem már nem tör össze, de el tudom képzelni, mennyire rosszul érezheti magát az, aki ebben a betegségben szenved, és nem tud róla” – írta a lány, majd hozzátette, azért osztotta meg a magáról készült képeket, hogy felhívja a figyelmet erre a betegségre.
Ha túlsúlyos embert látsz, olyasvalakit, aki foltokban kopaszodik, vagy egy nőt erős arcszőrzettel, NE ÍTÉLD EL ŐKET! Sosem tudhatod, hogy az illető min megy keresztül, hogy milyen betegséggel küzd, épp ezért ne ess abba a hibába, hogy a külső alapján ítélsz, és rájuk aggatod a »lusta« vagy épp az »egészségtelen« jelzőt.
Tina a posztjában arra kéri azokat, akik úgy gondolják, PCOS-ben szenvednek, ne féljenek segítséget kérni, és minél hamarabb keressék fel az orvosukat a tüneteikkel.
Olvass még többet a PCOS-ről az NLCafé oldalán:
- Fél életen át azt mondták neki, le kell fogynia – kiderült, hogy más baja volt
- A nőiesség segélykiáltása – a PCO-szindróma
- Rendszeres edzéssel a PCOS ellen