Egészség

Ezernél is több visszahívott pacemaker lehet magyar szívekben

Az orvos szerint a biztonsági hiba csak elméleti, nem valószínű, hogy a hackerek napokat szánjanak egy átlagember pacemakerének feltörésére.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság (FDA) még hétfőn tette közzé azt a jelentést, melyből kiderült, egy szoftverhiba miatt világszerte mintegy 750 ezer pacemaker felett tudják átvenni az irányítást hackerek. Korábban arról volt szó, hogy legalább 200 visszahívott pacemakert vásárolt Magyarország.

A Hvg.hu most megtudta, hogy Magyarország mintegy 1200 darabot vásárolt az egyik érintett típusból, és ezek mindegyikét be is ültették a betegekbe. Ezt a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, Merkely Béla mondta el a lapnak.

Ha a hackerek átveszik a szoftverhibás készülék felett az irányítást, a kiberbiztonsági szakemberek szerint alapvetően két életveszélyes dolgot tudnak kezdeni vele: át tudják programozni a pacemaker leadott energiáját, illetve túl gyors szívverést is elő tudnak idézni.

A szakember szerint azonban nincs mitől tartani, ugyanis eddig egyetlen ilyen eset sem történt a világon. Hozzátette, elméletileg kivitelezhető egy támadás, de szinte kizárt, hogy a hackerek arra szánnának napokat, hogy egy átlagember pacemakerét feltörjék.

Merkely Béla azt mondta, emiatt külön nem hívják vissza a pácienseket. A pacemakerrel rendelkező betegeknek félévente kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük, így a szükséges szoftverfrissítést a kontrollvizsgálaton végzik el.
Jelenleg mintegy 40 ezer pacemakeres ember él Magyarországon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top