nlc.hu
Egészség
Döbbenetesen erős képpár arról, mit művel a PMS a női testtel

Döbbenetesen erős képpár arról, mit művel a PMS a női testtel

A két fotót, amelyen a PMS előtti és alatti női test látható, egy egykori testépítő osztotta meg magáról. Sokkoló a változás, amin keresztülmegy a teste – akár néhány óra alatt is.

Sosem fogom elfelejteni azt a novemberi estét. Épp egy közeli jóbarátunk szülinapjára igyekeztünk a párommal, én pedig az úton hosszú percekig zokogtam neki a PMS miatt. A kiborulás vége az lett, hogy könnyes szemmel azt morogtam – nem neki, hanem a világmindenségnek –, hogy aki kitalálta a PMS-t, az viselje el a tüneteit minden hónapban. Olykor akár hetekig.

Nálam a PMS, vagyis a premenstruációs szindróma már évek óta erős hangulatingadozásokkal, itt-ott szurkáló fájdalommal és pokoli mellfeszüléssel jelentkezik. Ez utóbbi borított ki aznap este, ugyanis a fájdalom annyira erős volt, hogy a világ legfinomabb és legkönnyebb anyagát se bírtam volna elviselni, nem hogy a több réteg ruhát, beleértve a súlyos télikabátomat, ami akkor rajtam volt.

Bár a saját tüneteimet se kívánom senkinek, elképzelni sem tudom, mit csinálnék, ha a PMS nálam is olyan tünetekkel jelentkezne, mint a 25 éves egykori testépítőnél, a Los Angeles-i Victoria D’Arianónál, akinek a hasa puffad fel úgy, mintha minimum 4-5 hónapos terhes lenne.

A fiatal nő néhány napja az Instagram-oldalán mutatta meg azt, hogy mit művel az egyébként kisportolt, tónusos hasával a PMS. A szindrómával járó puffadás gyakorlatilag néhány óra alatt eltüntette Victoria kockás hasát. A fiatal lány azt mondja, azért hozta nyilvánosságra a magáról készült képeket, mert erőt szeretne adni a sorstársainak.

Who knew behind this pure happiness there could be anger. Anger that I am working on dealing with. - Tapping into past feelings can be very hard. It forces you to rip old scars open, ones that have never properly healed. It forces you to feel, it makes that wound sting again. - I've been working on tapping into my anger. I am not an angry person but I have a lot of anger deep down that has been unresolved. This anger doesn't rise to the top and leave my body in the form of aggression or rage but instead through insecurities, sadness, instability, confusion and hurt. - As you progress through life and experience more, you form more layers. Each thing you experience and go through a new layer of skin forms. I've learned that piling up layer after layer without dealing with the previous one doesn't mean it goes away. Yes, the wound is hidden, but it is still very much there. The impact of those wounds, those unhealed things impacts your life in various ways regardless of how hidden they may appear. - I've decided that in order for me to be genuinely happy and progress in a way that will bring me the most out of my life I need to deal with this anger. I have to forgive. I have to allow those wounds to heal properly. - Some of the most successful people in the world have been the most broken. They've just decided to pick up the pieces one by one, put them back together and grow from it. They also appreciate how there are still cracks in what they've put back together and that is their constant reminder of their story and their strength. - 📸@karlogomez

victoriadariano (@victoriadariano) által megosztott bejegyzés,

A nők csak alig-alig beszélnek arról a szenvedésről, amin egy részük minden hónapban kénytelen keresztülmenni. Nálam a PMS extrém puffadással, depresszióval, kimerültséggel és hangulatingadozásokkal jelentkezik.” Victoria posztja a közzététel után azonnal terjedni kezdett, mostanra 9 ezernél is több lájkot gyűjtött össze. Szerintünk nem véletlenül.

Olvass még többet a PMS-ről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top