nlc.hu
Egészség
Idegméreggel fertőzött tojást találtak Szolnok megyében

Idegméreggel fertőzött tojást találtak Szolnok megyében

Idegméreggel fertőzött tojást találtak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön. A tyúktelepen nemcsak a tojásokban volt a megengedettnél nagyobb mennyiségű fipronil, hanem a tyúkhúsban is.

A madarakat megtámadó tetűatka irtására használt vegyszer, a fipronil maradványait mutatták ki a Nébih laborjában. A tetűatka kiszívja a tyúkok vérét, és megtelepszik az állatok hajlataiban, a beteg tyúkok pedig, ha nem kezelik őket, először csak kevesebbet tojnak, majd pedig elpusztulnak. Ezért védekeznek a tetűatka ellen a gazdák vegyszerrel, ahogy a besenyszögi telepen is tették a három ól egyikében. 

A telep tulajdonosa ugyanakkor azt mondja, hogy a tojásokban és a tyúkhúsban is kimutatott fipronil nevű idegméreg kis mennyiségben volt jelen, a határértéket azonban így is átlépte. Telek Dénes szerint olyan vegyszert használtak az állatok fertőtlenítéséhez, amit egyébként mindenki más is használ, forgalomban lévő vegyszert alkalmaztak.

A boltok polcaira is került a besenyszögi telepi mérgezett tojásokból, így azokat vissza kellett hívni. A két héttel ezelőtt elvégzett Nébih-vizsgálatok kontrolleredményére még várni kell.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top