nlc.hu
Egészség
Ettől az anyagtól állhattak fejre a budapesti szerhasználók

Ettől az anyagtól állhattak fejre a budapesti szerhasználók

Felkerült a pszichoaktív szerek listájára a CPGC nevű szer, vélhetően ettől lettek rosszul többen a Hős utca környékén a nyár végén, illetve ettől az anyagtól voltak nagyon készen pár hete a fiatalok az 1-es villamos egyik megállójában.

Valószínűleg megtalálta a rendőrség azt a szert, amelytől tömegesen lettek rosszul kábítószer-használók augusztus végén, illetve pár hete az 1-es villamos megállójában. Ez utóbbiról videofelvétel is készült, de mire a rendőrök a helyszínre értek, már nem találták ott a sátánian üvöltő és kontrollálatlanul rángatózó fiatalokat.

Az Origó szerint ez a szer a CUMYL-PeGaClone (CPGC)  nevű anyag volt, amely már felkerült a pszichoaktív szerek listájára. Mostantól büntethetővé válnak azok a dílerek, akik CPGC-t terítenek.

A tiltólista törzsképleteket tartalmaz, amelyeknek minden további módosított változata is büntethető.

A pszichoaktív szerek lajstromában jelenleg 30 különböző vegyület szerepel, és eddig összesen már 74-féle dizájner drog fordult meg ebben a gyűjtésben.  

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószervizsgáló Szakértői Intézet (NSZKK) márciusi hírlevele szerint először 2017 januárjában jelent meg a magyarországi lefoglalásokban a CGPC elnevezésű, szintetikus kannabinoid családba tartozó molekula, amit más herbálhoz hasonlóan növényi törmelékre impregnált állapotban foglaltak le eleinte.

Az NSZKK már idén márciusban adott jelentést az anyagról az Új Drogok Európai Adatbázisának, Lettország még februárban tiltólistára helyezte, míg a magyar kormány szeptember végéig várt a betiltással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top