nlc.hu
Egészség
Követnénk mi az orvos utasítását, csak épp egy szót sem értünk belőle

Követnénk mi az orvos utasítását, csak épp egy szót sem értünk belőle

Nem számít, csak egészség legyen! – mondjuk sokszor, de vajon tudjuk, miről beszélünk? És meg is tudjuk tenni az egészségünkért azt, ami megtehető lenne?

Egy nemrégiben elkészült hazai kutatás szerint minden második magyar embernek problémás az egészségértése. De mi is az az egészségértés? Első körben ezt kéne megérteni…
Nos, az egészségértés voltaképpen „egészségügyi írni és olvasni tudás”.

Rengeteget halljuk, hogy milyen fontos lenne a megelőzés, az, hogy mindenki időben orvoshoz forduljon, és ha baj van, mindent megtegyen a gyógyulásáért. De mi van akkor, ha nem érti, hogy mit kell tennie? A betegek fele saját bevallása szerint sem tartja be orvosa utasításait. Ám sokszor nem arról van szó, hogy nem törődik magával, hanem hogy nem érti a leletet, nem érti teljesen, amit az orvos mond, vagy nem tudja kikövetkeztetni, mi lenne az ő dolga ebben az egészben.

Mivel van gondunk?

·         az információk átadása bonyolult
·         a tudományos és orvosi szakzsargon nem érthető
·         megerőltető az egészségügyben való eligazodás, beleértve a szolgáltatók megtalálását és a szükséges adminisztrációt
·         műveltségi szinttől függetlenül az embereknek nehézséget jelent az információk megértése akkor, ha saját magunk vagy szeretteink kerülnek szorító, ismeretlen helyzetbe

Az ezt célzó kutatásban (Egészségértés Kutatás – Health Literacy Survey EU), amely az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szervezésében jött létre, a magyar megkérdezettek az összes mutató esetében rendkívül alacsony arányban értek el kiváló szintet, míg a nem megfelelő pontszámot elérők aránya nemzetközi összehasonlításban az egyik legmagasabb. Ráadásul a krónikus betegségekben szenvedők átlagos pontszáma jócskán elmarad a társadalom egészétől (1008 fős reprezentatív minta alapján vonták le a következtetéseket). Ez azt jelenti, hogy pont azok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, akik számára létszükséglet lenne az, hogy értsék az egészségügyi információkat, és fel is tudják használni azokat.

A magyarok 43%-ának nehézséget okoz az orvosi információk értelmezése, értékelése. A mindennapokban ez úgy jelenik meg, hogy például nem tudjuk megítélni, mikor van esetleg szükség második szakvéleményre második orvostól, nem értjük a mellékhatások jelentőségét, vagy nem tudjuk megítélni a kezelési lehetőségek előnyeit és hátrányait. Szinte azt mondhatjuk, hogy sokaknak tolmácsra lenne szükségük, ha orvoshoz mennek!

Jó ötletek a fejlődésért

Idén meghirdették az Egészségértés díjat, amely a legjobb egészségértést fejlesztő programokat keresi. Pályázhatnak egészségügyi intézmények, szakemberek, betegszervezetek és újságírók 2017. január 1. és 2017. október 15. között Magyarországon futó, egészségértést támogató projektekkel.

Persze e tekintetben sem mindegy, hogy ki hova születik, mennyit tanul, milyen körülmények közül jön. Ahogy a részt vevő nyolc másik európai országban, így itt is az derült ki, hogy a társadalom kettészakad egy elfogadhatóan vagy akár kiválóan eligazodó, aktívan tájékozódó rétegre és az egészségértés szempontjából komoly kihívásokkal küszködő lemaradókra.

Mindenesetre a magyar átlagos összesített egészségértési index a problémás kategóriába esik, hasonlóan Ausztriához és Spanyolországhoz. Csupán a bolgár eredmények voltak szignifikánsan gyengébbek ennél.

 Az 1992-ben alapított Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete 26 gyógyszeripari vállalatot tömörít Magyarországon annak érdekében, hogy javítsák az általános egészségi szintet és életminőséget olyan új, innovatív gyógyszerek felfedezésével és kifejlesztésével, amelyek előrelépést jelentenek a nem vagy nem elég hatékonyan kezelhető betegségek gyógyításában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top