Mekkora stresszt rakunk a saját nyakunkba ezzel a folytonos boldogságkereséssel! Keresünk valami általános receptet rá, hogy csak fel kelljen önteni forró vízzel, mint az instant levest és máris egy csapásra boldogok lehetünk. Nézzük mindennek a jó oldalát, legalábbis próbáljuk, összeírjuk, miért vagyunk hálásak, mosolygunk, hogy maga a mosoly beindítsa a boldogsághormont bennünk. Nyomasztjuk saját magunkat, hogy ha másoknak sikerül, nekünk miért nem. A nagy pozitivizmus közepén pedig egyre depresszáltabbá válunk. Ironikusan minél inkább kergetjük a boldogságot, annál rosszabbul érezzük magunkat. Egy új tanulmány szerint mindez nem véletlen.
Társadalmi szinten túlértékeljük a pozitív érzelmeket, míg megpróbáljuk elnyomni a negatívakat. Minél inkább próbálunk a pozitívra koncentrálni, annál erősebben törnek fel bennünk a negatívak.
A kutatók depressziós tünetekkel küzdő embereket vizsgáltak, arról kérdezték őket, hogy milyen elvárásokkal találkoznak a környezetük részéről, azaz mások mennyire szeretnék megváltoztatni a negatívnak ítélt érzelmeiket. A válaszokból pedig kiderült, hogy minél nagyobb nyomást érzékel egy ember a környezete részéről, hogy pozitívan gondolkodjon, annál inkább erősödnek benne a depressziós tünetek. Mert a boldogtalanság társadalmilag nem kívánatos, így ha negatív érzések támadnának bennünk, akkor szégyelljük, szorongunk miatta, mert hát boldognak kellene lennünk a környezetünk kedvéért – ettől pedig még rosszabbul érezzük magunkat.
A konklúzió a tudósok szerint az, hogy csak akkor van esélyünk a boldogságra, ha megengedjük magunknak és másoknak, hogy szomorúak legyünk. A negatív érzelmek elfojtásával nem leszünk szabadok, csak nő bennünk a belső feszültség. Azt javasolják, hogy inkább ne ítélkezzünk önmagunk felett, amikor rosszul érezzük magunkat, helyette forduljunk megértően és szeretettel magunk felé, ez az első lépés a boldogság felé.
