Egészség

Ezért volt tömeges rosszullét a visegrádi szállodában

Hétfő este öt ember, köztük egy gyereket szállítottak kórházba klórmérgezés gyanúja miatt a hotelből, most a szálloda vezetője elmondta, mi történt pontosan.

Kilyukadt a nyomócső, a víz elfolyása után pedig klórgáz öntötte el egy visegrádi hotel medenceterét, ahonnan összesen öt embert kellett kórházba szállítani hétfőn kora este. Lantos Árpád, a szálloda igazgatója a Blikknek azt mondta, hogy valószínűleg az anyag elöregedése vagy hibája miatt lyukadt ki a cső azon a részen, ahol az ÁNTSZ szokott mintát venni a víz minőségének vizsgálatakor.

Az igazgató szerint, miután a kilyukadt csőből és a leengedett medencéből elfolyt a víz, a klór kiszabadult. Az egyik dolgozó maszkban ment be a helyiségbe, hogy elzárja a csapot, az egész nagyjából 10 perc alatt történt.

Azt is elárulta, hogy 10-12 ember szívott be nagyobb mennyiséget a klórgázzal telített levegőből, de súlyos baleset nem történt. A berendezés szerencsére azonnal jelzett, és minden leállt. A kihívott mentők összesen öt embert, köztük egy gyereket vittek kórházba további kivizsgálásra klórgázmérgezés gyanújával.

Kivonult a katasztrófavédelem mobil laborja is, méréseket végeztek, ám veszélyes anyag jelenlétét nem mutatták ki a levegőben. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a meghibásodás után alaposan kiszellőztették a helyiséget.

Azok a vendégek, akik a baleset miatt kellemetlen helyzetbe kerültek, két ajándék napot kaptak a hoteltől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top