Egészség

Plasztikai műtét közben gyilkolták meg a bűnbanda vezetőjét

Valószínűleg egy rivális banda ütött rajta a benzintolvajlással foglalkozó bűnszervezeten, és megölte a csoport vezetőjét is.

Szépségklinikán ölték meg egy benzintolvajlással foglalkozó mexikói bűnszervezet fejét Puebla tartomány székhelyén – közölte a helyi ügyészség csütörtökön.

A még hétfőn történt támadásban ismeretlen fegyveresek rohanták meg az egészségügyi intézményt Puebla városában, és négy embert megöltek, köztük a bandavezért, akin értesülések szerint a klinikán plasztikai műtétet hajtottak végre, az arcát és az ujjvégeit változtatták meg.

A hatóságok úgy vélik, hogy a történtek a rivális benzintolvaj bandák területekért vívott harcához köthetők, így az az eset is, amikor a Puebla szövetségi állam területén fekvő Tlatenango településen egy kisteherautóból nyitottak tüzet egy másik csoportra, annak öt tagjával végezve.

Az üzemanyaglopás gyakorinak számít Mexikóban, az állami olajvállalatot, a Pemexet emiatt évente egymilliárd dolláros (265 milliárd forintos) veszteség éri. A tolvajlásban helyi bűncsoportok mellett nagy kartellek is részt vesznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top