Elaludnál ebéd után a munkahelyeden? Így győzheted le – tudományosan

Pöttyös Panna | 2017. November 08.
Megvan az a pillanat, amikor ebéd után koppanna a fejed az íróasztalodon?

Ráadásul még tudományos neve is van az ebéd utáni kajakómának: ebéd utáni teljesítménycsökkenés (the post-lunch dip in performance) –  Timothy H. Monk, a Pittsburgh-i Egyetem kutatója nevezte el így. Én ezt mélységesen átérzem, nálam délután kettő és három között üt be, és egyszerűen csak annyit érzek, hogy nincs agyam, és biztos vagyok benne, hogy nagyjából egy perc alatt tudnék elaludni, ha lenne rá lehetőségem, de nincs. 

Ha nem reggelizel, és aztán jól beebédelsz, pláne, ha jó „szénhidrátos” ebédet eszel, akkor elég valószínű, hogy utolér az ebéd utáni kajakóma. Igazából ilyenkor a saját testműködésed áldozata vagy – írja a VoIP blog. Minden ember testének megvan a napi belső ritmusa. Vannak emberek, akikre nem hat az ebéd, vagyis nem lesznek fáradtak utána. De mások általában délután kettő és négy között álmosnak érzik magukat, például én is, ahogy korábban írtam. 

A szakértők azt tanácsolják, hogy aludj eleget, és mozogj. Egyébként megértem, ha idegesít ez a tanács, mert ezt már sokszor hallottuk megoldásnak mindenre. Szóval ha szépen reggeliztél, és aludtál is eleget, ugyanakkor mégis letámad a délutáni kóma, akkor állj fel az asztalodtól, sétálj egyet, persze tornázhatsz is, hátha nem néznek rád hülyén a kollégáid. Ha meg nem érdekel, hogy hülyén néznek, annál jobb. A tudomány szerint ne igyál energiaitalokat ilyenkor, de például:

Exit mobile version