nlc.hu
Egészség
Nem ment be dolgozni, szerencsére a kollégáinak feltűnt

Nem ment be dolgozni, szerencsére a kollégáinak feltűnt

Kollégái kezdték el keresni az egyedül élő középkorú nőt, rátörték a lakásajtót, az utolsó pillanatban érkeztek.

Az Országos Mentőszolgálat tette közzé a történetét annak a középkorú nőnek, aki a múlt héten egyik nap nem jelent meg a munkahelyén. Bár a nő főnöke nem hitte, hogy komoly baj van, megengedte, hogy a munkatársak a nő keresésére induljanak.

A nő lakására mentek, ahol a rács nyitva volt, de az ajtó zárva. Ebből arra következtettek, hogy otthon lehet, aki keresnek. Mivel hosszas csengetés után sem nyitott ajtót ezért feltörték a lakást.

A nőt a padlón fekve, eszméletlen állapotban találták. Azonnal mentőt hívtak, a kiérkező rohamkocsi személyzete súlyos keringési elégtelenséget állapított meg a betegnél, akinél talán az utolsó pillanatban életmentő beavatkozást hajtottak végre.

Elhúzódó helyszíni ellátás után, végül stabil állapotban szállíthatták a sürgősségi osztályra a beteget, aggódó munkatársa kíséretében. „Sokat vacilláltunk, hogy keressük-e, de miután még sosem fordult elő, hogy nem jelentkezik, biztosak voltunk benne, hogy baj van. Még jó, hogy időben találtunk rá” – mondta a munkatárs, aki aggodalmával megmentette kollégája életét. Az esetről a főnök is értesült, aki áldotta a sorsot, hogy elengedte aggódó beosztottait a keresésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top