Egészség

Döbbenetes változáson esett át az egykor heroinfüggő nő

Maggie a Reddit közösségi oldalán tudatta a világgal, hogy immár 55 napja tiszta. Nem akármilyen változáson ment keresztül.

Miközben az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb opiátválságán megy keresztül, Maggie, egy vezetékneve elhallgatását kérő Reddit-felhasználó arról posztolt a közösségi oldalon, hogy immár 55 napja tiszta. A korábban heroinfüggő nő azt mondja, posztjával erőt akar adni a hozzá hasonlóknak, azoknak, akik szeretnének megszabadulni függőségüktől, de úgy érzik, nincs erejük hozzá.

A fiatal nő vallomásából kiderült, a kokainnal szokott rá a kábítószerekre, ám tavaly év elején úgy döntött, megszabadul függőségétől, ezért önként jelentkezett egy elvonókúrára. Csakhogy a csoportban találkozott valakivel, aki miatt néhány héttel később otthagyta a rehabot. „Chrisszel azonnal egymásba szerettünk, összeköltöztünk” – mondja a fiatal nő, aki elárulja, a férfival heroinozott először.

„Már néhány hét után tönkretett a szer, de nem vettem észre. Először a pénzem fogyott el: az evésen igyekeztem spórolni, volt, hogy csak akkor ettem, mikor Chris vagy a bátyja, aki időközben hozzánk költözött, hozott nekem valamit” – vallotta be Maggie. A fiatal nő elárulta, egy idő után rettenetesen alultáplált volt, csomókban hullott a haja, és különböző betegségek kínozták, de ezekről nem vett tudomást. Ez volt a heroin mellékhatása.

heroin, leszokás, függőség

Kép forrása: Reddit

„Húgyúti gyulladásom volt, de hetekig nem mentem vele orvoshoz. Aztán egyik nap heroin helyett kristályt vettem be, és megéreztem a bénító fájdalmat a derekam alsó részében. Tudtam, hogy komoly baj van.” Maggie ekkor felhívta édesanyját, akivel akkor már több hónapja nem beszélt. „Kifizette nekem a repülőjegyet, amivel hazamehettem, aztán kórházba vitt, ahol kiderült, súlyos vesegyulladásom van.”

Maggie azt mondja, ha néhány nappal később kerül kórházba, szeptikus sokkot kapott volna, amit a heroin hatása alatt állva valószínűleg észre sem vesz. „Ott haltam volna meg, ahol vagyok” – mondja szomorúan. „A legdurvább ebben a függőségben, hogy miután kiengedtek a kórházból, azonnal hajtani kezdtem a következő adagom.”

Nem sokkal később önként jelentkezett egy rehabilitációs központban. Amit három nap múlva otthagyott. Hogy aztán néhány nappal később visszatérjen. Azt mondja, azalatt eldöntötte, hogy tiszta akar lenni, és azóta eszerint él. „Nagyon eltökélt vagyok, mindennap járok a találkozókra, még egy szponzorom is lett” – mondja, majd hozzáteszi, még sosem érezte ennyire hálásnak magát azért, hogy él.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top