nlc.hu
Egészség
Amikor az állatvédőknek egy embert is meg kell menteniük

Amikor az állatvédőknek egy embert is meg kell menteniük

Egy pszichésen zavart angol lányt meg egy félelemtől és éhségtől reszkető pici kutyát találtak egy budapesti lakásban.

Sok állatorvosi rendelő dolgozik együtt állatvédőkkel. Olykor mi ugrasztjuk őket az éjszaka közepén is, máskor ők kérnek kisebb-nagyobb szívességeket.

Egyik kedvenc doktor nénim sokat látott, idős és tapasztalt szakember. Apró termetével minden lében sok kanál és hihetetlenül aktív. Telefonon keres, és mesél hosszasan: ma a rendőrség kérte a segítségét, mert egy lakáshoz hívták őket, ahonnan fura szagok áradtak ki, ami fagyos december lévén sok jót nem ígért. Miután kinyitották az ajtót, szegény rendőrök halálra vált arccal hívták a doktor nénit és a mentőt egyidejűleg. A mentő a lakásban tartózkodó, szemlátomást a valóságtól rég elszakad fiatal lány számára kellett, akit azonnal a pszichiátriára szállítottak be. Az állatorvosra pedig a lakásban található, hetek óta bomló állati tetemek és az egyetlen élő kutyus elhelyezéséhez volt szükség.

Képünkön nem a mentett kutyus szerepel. Fotó: Sebastian Wallin/Wikipédia

Lilára fagyott ujjakkal tartottam a telefont, fagyoskodva toporogtam az utcán, karnyújtásnyira kedvenc kávézómtól, ám éreztem, hogy nem mehetek be, ennek a beszélgetésnek lesznek még érdekes részletei, amiket nem szeretném, hogy más is halljon. Arra voltam kíváncsi, mi szerepem lesz itt nekem. A szóban forgó egyetlen, a történteket túlélő kutya egy pinscher volt. Végig abban reménykedtem, csak meg kell neveznem azt a szervezetet, amelyik az ő mentésükre szakosodott.

Ám hamarosan kiderült, ez nem az én napom, nincs szerencsém. Állatorvos ismerősöm azt kérte tőlem, személyesen fáradjak a rendelőbe, és vegyem magamhoz a kutyát. Fáradt, elkeseredett, fagyos lehelet kíséretében szakadt ki belőlem a kérdés, miért én? „Oh, hát nem mondtam még? A pszichiátriára tartó fiatal nő, azaz a  gazdi angol, neked meg olyan jó kapcsolataid vannak” – majd köszönés nélkül bontotta a vonalat.

Ez volt a holtpont, ahol hirtelen felgyorsultak az események, és sebesen pörögtek napokon át. A csepp, tenyeremben elférő kutya mérete megdöbbentett. Mérhetetlenül lefogyott, apró, reszkető kis teste a kabátom alatt utazott hazáig. A kolléganők ekkor már nagy erőkkel kerestek neki családot, mert mindannyian tudtuk: én erre a feladatra alkalmatlan vagyok.

Számomra lehetetlen dolog, hogy mindig a lábam alá nézzek, s a székek, asztalok alatt keressek egy kutyát. Keserves nyomozás után – és vélhetőleg nagyon sok szabályt megsértve a rendőrségen – mégis sikerült megtudni a pszichiátriára beszállított, korombeli lány nevét és személyes adatait.

A kolléganőm az, akinek igazán jó kapcsolatai vannak Angliával, és kétségbeesésében, segítő szándéktól vezérelve egy ismert közösségi oldalra elhelyezte a nagyszerű és találékony szövegét angolul. „Oddingtonban  keresek valaki ott élőt, magánjellegű szívességet szeretnék kérni!

Milyen a sors? A helyi rendőr felesége olvasta először az üzenetet, ő vette fel vele a kapcsolatot. Kolléganőm interneten keresztül a rendőr férjjel beszélhette meg, kinek a családját is keresi kint, megadta a hölgy pontos adatait és még egy fotót is róla. Hamarosan jött a hír, hogy Suzyról öt éve nem tud semmit a családja, és a boldogságtól majdnem sokkosak. Karácsony előtt egy héttel égi jelnek tekintették, hogy a lányuk, ha lélekben nem is, de testben egészségesen, ha a távolból is és közvetítőn keresztül, de ismét a látókörükbe került.

Leírhatatlan boldogság lehet egy szülőnek ennyi év után megtudni azt, hogy a gyereke él. A kolléganőmet nem kell félteni, ő is elképesztő megoldókulcsokkal dolgozik. Annak ellenére, hogy velem együtt állatokat és elsősorban kutyákat ment, mindenféle karácsonyi előkészületeket félre tolva, hét hónapos terhesen, hatalmas nagy pocakkal nekiindult a pszichiátriai osztály felkeresésének.

Itt ismét néhány szabályt és protokollt felrúgva addig nyúzta a kezelőorvost, míg ki nem derítette, milyen gyógyszerek mellett, milyen feltételek és körülmények közepette hagyhatja el Suzy az intézményt. Míg a szülők konzuli utazási engedélyt intéztek Angliában – hiszen útlevélnek se híre, se hamva nem volt – és repülőjegyet vadásztak az interneten, a kolléganő fogkefét, fogkrémet, tiszta ruhát vásárolt az angol betegnek, közben a reptérrel, az orvosokkal kórlapokat, gyógyszereket és utaztatási kritériumokat egyeztetett két nyelven. 

Kolléganőm fantasztikus teljesítményt nyújtott. Szenteste előtt egy nappal saját rúzsával még halovány pírt rajzolt Suzy szájára a kórház kapujában, és már vitte is a reptérre. Azt kell gondolnom, a ránk bízott feladatot teljesítettük, és abban az évben a karácsony legemlékezetesebb pillanata az angol beteg volt. Suzy családja pedig tényleg nagy ajándékot kapott a lányuk személyében, akiről már öt éve azt sem tudták, él-e egyáltalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top