nlc.hu
Egészség
A teljes szakma tiltakozik: ne altassanak önállóan a mesterképzést végző ápolók!

A teljes szakma tiltakozik: ne altassanak önállóan a mesterképzést végző ápolók!

A mérlegen 11 év aneszteziológus orvosi képzés áll szemben 1,5 éves ápolói mesterképzéssel. Az aneszteziológusok már a hivatalos fórumokon is protestálnak az ellen, hogy a sajátjukéhoz hasonló jogosítványokat kaphassanak a 1,5 éves kiterjesztett hatáskörű MSc-képzésben részt vett diplomás ápolók.

Nemrégiben megjelent cikkünkben egy aneszteziológus orvos beszélt arról, hogy olyan képzés indult el egészségügyi főiskolát végzetteknek, amellyel mélységesen nem ért egyet, és felháborítja. Ezek az emelt kompetenciájú ápolók másfél év alatt gyakorlatilag olyan jogosítványokat kapnának, amelyek miatt az aneszteziológus szakma tiltakozik.

Most a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke, Csomós Ákos professzor is megszólalt, aki osztja előtte nyilatkozó kollégája aggályait.

„Én idézőjelbe tenném a magasan képzett nővér kifejezést. Szerintem ez a 1,5 éves képzés erre egyáltalán nem elegendő. De kezdjük korábbról. Februárban jelent meg az oktatási rendelet ennek a képzésnek a megindításáról. Szegeden és Pécsett már el is indult, Budapesten pedig jövőre indul. Több szakirányban képeznek ezen a másfél éves kurzuson ápolókat, de én csak az aneszteziológus szakirányról beszélnék. Szerintem ennyi idő alatt nem lehet képességet szerezni az önálló anesztézia végzésére senkinek, bármilyen ügyes is. Természetesen a szakmai kollégium azonnal levelezésbe fogott a minisztériummal, az egyeztetés most is folyik, mert ragaszkodunk ahhoz, hogy meghallgassák az érveinket. Összeállítottunk egy kompetencialistát, és ígéretünk van arra, hogy a minisztérium leül tárgyalni erről az egyetemekkel és velünk. Az ideális sorrend egyébként az lett volna, ha a képzés megindítása előtt kérik ki a véleményünket, és már eleve úgy indul el az oktatás.

A szakma, a minisztérium és az egyetemek egyeztetése még várat magára

Nem szabad a betegeket kitenni semmilyen műtét alatti kockázatnak. Ez nemcsak a mi véleményünk, hanem a betegek érdeke is egyben. Bármikor adódhat olyan helyzet a műtőben, amikor váratlan vészhelyzet lép fel, és ilyenkor sokkal komolyabb tudásra van szükség az azonnali reagáláshoz. Mi 6 év egyetem után még 5 évig tanultunk, hogy aneszteziológusok lehessünk, egy ilyen alaposan képzett orvos bármilyen helyzetben megállja a helyét és ellátja a beteget.

Én az altatást mindig a repülőgép vezetéséhez szoktam hasonlítani: a felszállás pillanata az altatás kezdete, és az ébresztés a leszállás. 25 éve dolgozom, de még nekem is adódnak olyan helyzetek, amikor segítséget kell kérnem. A tárasságunk kiküldött a tagjainak egy kérdőívet, amiben felmértük, hogy a többi szakorvos mit gondol erről: 600 orvos válaszolt, közülük 94 százalék elutasította az önálló anesztézia végzését egy emelt kompetenciájú ápoló esetében. Természetesen több területen is van helyük ezeknek az emelt szintű képzésben végzett ápolóknak, de a másodpercek alatt kialakuló életveszély miatt a teljesen önállóan végzett altatást nem szabad megengedni nekik.

Az Egyesült Államokban is van ilyen képzés, csak egészen más rendszerben, ott két évig eleve egy padban ülnek a nővérek az orvosokkal, és sokkal több gyakorlatot kapnak. A másfél év alatt a gyakorlati napok száma itthon  4+13+36 = 53 nap, míg az USA-ban  a Nurse Anaesthetist gyakorlati képzésének ideje 2000 óra, ami napi 8 órával számolva 250 nap… Azt hiszem, ezek a számok önmagukért beszélnek, ez sima matematika” – hangsúlyozta dr. Csomós Ákos, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke.

Nemcsak orvosok, de a képzésben részt vevő egyik ápoló is megkeresett minket a cikk kapcsán. Ő azt mondta, hogy a vele együtt tanulók rutinos ápolók, akik könnyedén elsajátítják a tananyagot, hiszen van tapasztalatuk és képzettségük is.

Mi az egészségügyi főiskolán ugyanabból az anatómiakönyvből tanulunk, mint az orvosira járok, csak kevesebb idő alatt kell elsajátítanunk a tananyagot. Szerintem igenis jó az előképzettségünk, hiszen az anatómia az alapja az orvoslásnak. Az összes velem járó kolléga bőven középkorú, felhalmoztunk némi tapasztalatot az évek és a kórházi munkánk során, nem hiszem, hogy aggódni kéne azon, hogy mi lesz velünk éles helyzetben

– mondta az NLCafénak egy emelt kompetenciájú képzésre járó ápoló.

Csomós Ákos annyit reagált ezekre az érvekre, hogy az anatómia csak nagyon kis része az orvoslásnak, és azért 11 év alatt lényegesen többet tanulnak az orvosok, mint az ápolók a főiskola és a másfél éves képzés alatt, a gyakorlati napok számáról nem is beszélve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top