nlc.hu
Egészség
Mit szólnál, ha lenne egy hatodik ujjad? Most már ez is lehetséges!

Mit szólnál, ha lenne egy hatodik ujjad? Most már ez is lehetséges!

Barkácsoláshoz, pincérkedéshez, de akár egy baráti kártyapartihoz is jól jönne, ha nem öt, hanem hat ujj lenne a kezünkön. Egy kreatív egyetemi hallgató jóvoltából már ez is megvalósulhat.

Danielle Clode a londoni Royal College of Art hallgatója, aki kutatási projektje részeként 3D-nyomtatóval hozta létre a különleges protézist. A szóhasználat nem véletlen, Clode ugyanis a protézis szó eredetének is utánanézett, az pedig eredetileg azt jelenti: „valami kiegészítéseként”, ma azonban gyakorlatilag a művégtagokat jelöljük vele. A diák ezen a percepción szeretett volna változtatni.

„Egy protézis kiterjeszti a testet, de nem egyszerűen egy termékről van szó, hanem egy olyan valamiről, ami félúton helyezkedik el egy tárgy és a testünk között” – mondta a Mashable-nek adott nyilatkozatában. „A társadalmi normáink között létrejött a tökéletes test esztétikája, ez azonban fejlődik, változik.”

A hatodik ujjnak két ízülete van, amelyekhez egy csuklópánt csatlakozik, ez rejti a mozgatáshoz szükséges motorokat. A mozgást a felhasználó a lábával idézi elő, egészen pontosan két nyomásérzékelővel, amelyeket a cipőjében helyez el. Ha a szenzort megnyomjuk az egyik lábujjunkkal, a kezünkre erősített hatodik ujj behajlik, míg egy másik lábujjunkkal újra kinyújthatjuk.

A fenti videón is jól látható, hogy az extra ujj segítségével sok hétköznapi tevékenység jóval könnyebbé válik: több poharat bírunk el, de könnyebben kifacsarhatunk egy citromot, sőt a sok lappal játszott kártyajátékoknál is segítségünkre lehet az elsőre bizarrnak tűnő eszköz.

Clode fejlesztése egyelőre csak prototípusként létezik, azonban a közeli jövőben várható, hogy további hasonló eszközök jöhetnek majd létre. Az idei SIGGRAPH-konferencián például bemutatták a MetaLimbs nevű fejlesztést, amely valójában egy extra kart jelent, amellyel ajtókat nyithatunk vagy még egy szatyrot hazacipelhetünk a bevásárlásból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top