Ismerős az érzés, amikor annyira rákészülsz a fogyókúrára, hogy majd januártól aztán nem lesz csokika itt, sütike ott, rá sem nézel majd elsejétől a kedvenc túrórudidra, és tuti, hogy nem eszed meg a gyerek maradékát, mert hát nem szemetes a te tested?
Aztán jön a pánik, hogy „te jó ég, éhen fogok halni, nem ehetek csokit, nem ehetek tésztát, nem ehetek krumplit, nem ehetek egy jó szelet kenyeret, vége van a világnak, mindmeghalunk”.
És itt máris beüt a krach, máris előjön a túlélőösztön, hogy ha januártól nem lehet semmit sem enni, akkor tartalékoljunk előre. Most még szabad, most még teletömhetjük a fejünket zserbóval és bejglivel, még megehetjük a háromfogásos vacsora után a nagy tál somlóit, és annyi szaloncukrot burkolhatunk be, amennyit már magunk előtt is szégyellünk bevallani. Azért csináljuk ezt, mert készülünk az ínséges időkre.
A képzeletünkben mindig rosszabbul néz ki a fogyókúra, mint amilyen valójában. Felvillannak a fejünkben hatalmas, vöröslő betűkkel az olyan szavak, mint SOHA TÖBBÉ és SEMMIT, no meg az is elkezd dolgozni bennünk, hogy rettegünk az éhezéstől. Mert aki ebbe a hibába esik, hogy január elsejétől akar fogyókúrázni, az már valószínűleg járt párszor ebben a cipőben, és pontosan tudja, hogy nem lehet megúszni éhezés nélkül. Vagyis meg lehetne, de csak ha életmódot váltunk, nem pedig instant, két hét alatt húsz kilót akarunk lefogyni.
Márpedig az életmódváltás nem arról szól, hogy január elsejéig még lehet tobzódni a bűnös élvezetekben. Eleve nincs is olyan, hogy bűnös meg csaló étel, csak az a döntés létezik, hogy meg akarom enni, vagy nem akarom megenni. Amint annak alapján döntünk ebben a kérdésben, hogy mi az, ami tényleg jó nekünk, máris nincs bűnbeesés meg nincs falási roham, és elmúlik a zabálhatnék, sőt nincs szükségünk határidőkre sem. Főleg nem január elsejére.
A sikeres fogyókúra ugyanis nem hétfőn vagy január elsején kezdődik, hanem egy átlagos kedd délután, amikor elmész a tükör előtt, és beléd hasít, hogy ezt nem akarod, nem így akarod, máshogy szeretnél élni, bezárva érzed magad a saját testedbe, és ha AZONNAL nem teszel ellene valamit, akkor beleőrülsz.
Abban a pillanatban átkattan az agyad, megjelenik a fejedben a saját képed, amin már izmosan, lapos hassal és könnyedén – legalábbis 20 kilóval könnyebben – szökellsz a zöld mezőkön. Vagy valami hasonló, kinek hol van kedve szökellni vidáman. Aztán annyira ragaszkodni kezdesz ehhez a képhez az agyadban, hogy eszedbe sem jut cukrosat enni, kivágod a fehér lisztet otthonról, és többé rá sem akarsz nézni arra a sztrapacskára, amiért még a nyál is kicsordult a szádból pár órával azelőtt.
A kattanás ezt teszi. Új távlatokat nyit, új célokat ad, rájössz, hogy életed egyik fő értelme mostantól, hogy felkutasd az egészséges és cukormentes ételeket, hogy finomakat tudj enni úgy, hogy mégis támogatod a fogyásodat. Elkezded túrni a netet, és elolvasol minden életmódváltós cikket, nagyfogyás-történetet, kutatni kezded, mások hogy csinálják, a legjobb, ha még példaképet is választasz, mert legalább lesz kihez tartani magad. Az elmédet elborítja a mindent betöltő izgalom, hogy ez most sikerülni fog, nem is lehet kétséges, a kudarc lehetősége fel sem merülhet. Nem tűzöl ki magad elé határidőt, nem mondod azt, hogy „három hónapot adok magamnak, hogy lemenjen 60 kiló”, mert nincs rá szükséged.
Egyszerűen új életet akarsz kezdeni, nem csak pár hétig máshogy étkezni.
Azon kezd járni az agyad, hogy milyen mozgásformát csinálnál legszívesebben, hogy a napi fél óra edzés meglegyen. Nem foglalkozol azzal, hogy milyen ruhát vegyél, és majd akkor kezded csak a mozgást, ha meglesz hozzá a legmenőbb melegítőnadrág és cipő, hanem fogod magad, és lemész egy kör gyors sétára a macinacidban és széttaposott sportcipődben, mert ennyire fontossá válik, hogy még a megfelelési kényszeredről is megfeledkezel. Vagy lemész az edzőterembe, és magasról teszel rá, mit gondolnak rólad mások, hogy a rezgő hájaiddal gyűröd magad a gépeken, eszedbe sem jut ezen gyötrődni, mert annyira csak a célod lebeg a szemed előtt, hogy semmi és senki más nem számít.
Ez a kattanás a titka a sikeres fogyókúrának, életmódváltásnak. Ez nem január elsejétől vagy hétfőtől kezdődik. Köze nincs a dátumokhoz és napokhoz. Ez beléd csap, mint a villám, teljesen váratlanul, és onnantól nincs visszaút. Évek óta toporogsz egy helyben, cipeled magadon a túlsúlyt, és szenvedsz, meg bűntudatod van minden falat nápolyi után. Olyan, mintha évek óta magadat zárnád börtönbe. Amikor ebből eleged lesz, akkor érkezik meg a kattanás a fejedben.
Onnantól már nem lesz kérdés, hogy mit egyél, és nem lesz olyan sem, hogy mit nem szabad. Mindent szabad, csak mindennek megvan a következménye. Nincs olyan, hogy bűnös kaja meg rossz étel, nincs értelme a bűntudatnak innentől kezdve, mert a kezedbe veszed a saját döntéseidet, felelősséget vállalsz értük, és tudod, hogy csak és kizárólag rajtad múlik, mit veszel a szádba, és mit nyelsz le. Mert ugye még senki sem tartotta a fejedhez a pisztolyt, hogy márpedig ezt a tábla csokit akkor is megeszed, ha kifordul a szádból. Ha ki akarsz törni a túlsúlyból, akkor az egész egy lépéssel kezdődik, ha ez a kattanás megvan, akkor már minden jön magától, a maga természetes útján.
