nlc.hu
Egészség
„Úgy éreztem, nem ehetek kettő helyett, ezért kettő helyett éheztem”

„Úgy éreztem, nem ehetek kettő helyett, ezért kettő helyett éheztem”

Döbbenetes őszinteséggel mesélt egy kétgyerekes anyuka arról, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül várandósságai idején az anorexiája miatt.

„Csak azért mert egy nő anorexiában szenved, és mindennél jobban retteg attól, hogy elhízik, még igenis akarhat gyereket. Tudom, mert én is így voltam vele” – kezdte a CNN-nek adott interjúját Maggie Baumann. A most már 52 éves, kifejezetten evési rendellenességekre specializálódott terapeuta alig 27 éves volt, mikor teherbe esett első gyermekével.

Már a terhességet megelőzően is elő-előfordult velem, hogy éheztettem magam. Főleg akkor, ha úgy éreztem, nem tökéletes az alakom” – vallotta be, majd hozzátette, az első terhessége alatt ilyesmi nem fordult elő. „16 kilót híztam, ami az orvosaim szerint is teljesen normálisnak számított, én ennek ellenére aggódtam, hogy sose lesz újra olyan alakom, mint a terhesség előtt.” Maggie végül császármetszéssel adott életet gyermekének, de már a műtétet követő hetedik napon hasizomgyakorlatokat csinált.

„Abban az időszakban gyakorlatilag nem ettem, alig aludtam és amikor csak tudtam, keményen edzettem.” Bár súlyos volt az állapota, Maggie a családja miatt igyekezett kordában tartani evési rendellenességét, ami végül a második terhessége alatt uralkodott el rajta. Azt mondja, nem akarta átélni azt a súlynövekedést, amit az első terhessége alatt, ezért mindent úgy csinált, mintha nem is lett volna terhes.

Kép forrása: Maggie Baumann

„Nem a babámnak akartam ártani. Egyszerűen nem voltam ura a testemnek” – mondta Maggie arról az időszakról, majd hozzátette, az anorexia miatt képtelen volt racionális döntéseket hozni arról, mi a legjobb neki és születendő gyermekének. A kétgyerekes anyuka őszintén bevallotta, csak a szerencsének köszönheti, hogy egyiküknek se lett komoly baja, bár második gyermeke születése után egy ideig rohamoktól szenvedett.

Maggie-t végül évekkel később diagnosztizálták anorexiával, ekkor kapott kezelést is, ami az esetében sikeres volt. Mára teljesen meggyógyult, sőt, ő az, aki tanácsokat ad azoknak, akik hozzá hasonló helyzetben vannak. Az anyuka 2009-ben blogot is indított, ahol nem sokkal később közzétett egy „Pregorexia: éhezés kettő helyett” című bejegyzés, ami komoly vitát indított.

Ebben Maggie bevallotta, a terhességeit kilenc hónapnyi kemény harcként élte meg. „Gyakorlatilag sokkolt a testem változása, és igyekeztem minden felszedett kilót azonnal leadni. Egy percig sem éreztem, hogy különleges helyzetben lennék, hogy szabadon ehetnék kettő helyett. Ehelyett az anorexia miatt úgy éreztem, az a feladatom, hogy kettő helyett éhezzek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top