Egészség

Rohamosan terjed a kanyaró Kárpátalján, mert nincs oltóanyag

Eddig mintegy 300 kanyarós beteget regisztráltak, és naponta újabb eseteket jelentenek. A kárpátaljai kormányzó szerint az országrész egyszerűen nem kap vakcinákat.

Kárpátalján gyorsan terjed a kanyaró, de a megyében már két hete elfogyott az oltóanyag, és az Ukrán Egészségügyi Minisztériumnál süket fülekre találnak a vakcinák biztosítására vonatkozó kérések – közölte hétfőn Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó.

A megyevezető a hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében rámutatott, a kanyaró gyors kárpátaljai terjedéséért a felelősség teljes egészében az egészségügyi tárcát terheli, a megyében ugyanis teljesen hiányoznak a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni oltóanyagok.

Emlékeztetett arra, hogy a Técsői járásban hétfőtől két hétre járványszünetet rendeltek el minden iskolában és óvodában, mert ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma. Ugyancsak sok a kanyarós beteg az Ungvári és Huszti járásokban – tette hozzá.

Hennagyij Moszkal jelezte, a január 19-i állapotok szerint Kárpátalján mintegy 300 kanyarós beteget regisztráltak, és naponta újabb eseteket jelentenek. Közlése szerint a fertőzöttek 78 százaléka 17 éves kor alatti, és a betegség terjedésének fő oka az, hogy a gyerekeket nem oltották be kanyaró ellen a megfelelő időben, mert nem volt oltóanyag.

A legnagyobb gond az, hogy Kárpátalja továbbra sem kap vakcinákat, az egészségügyi minisztérium a múlt évben a védőoltások szükséges mennyiségének kevesebb mint egyharmadát szállította le – írta a kormányzó, megjegyezve, ezért volt kénytelen Magyarországhoz fordulni, hogy humanitárius segélyként juttasson vakcinákat Kárpátaljára.

A kormányzó állítása szerint az egészségügyi tárca figyelemre sem méltatja a védőoltások szállítására vonatkozó kárpátaljai kéréseket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top