Rachel Benmayor 28 éve, nyolc és félhónapos terhesen került kórházba, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy a vérnyomása rohamosan emelkedik. Még a kapott gyógyszerek ellenére is. „Az orvosom először csak szigorú ágynyugalmat javasolt, mert bízott benne, hogy ennyi is elég lesz ahhoz, hogy elodázzuk a szülést” – idézi a brit asszonyt a Guardian című lap. Csakhogy egy ponton túl az ágynyugalom kevésnek bizonyult: Rachel vérnyomása továbbra is emelkedett, orvosa ezért úgy döntött megindítja a szülést.
Rachel ezután több mint 15 órát vajúdott, hiába. Mivel a méhszája nem tágult megfelelően, az orvosok az anya és a baba érdekében végül a sürgősségi császármetszés mellett döntöttek. „A beavatkozás természetesen altatásban zajlott. Arra még tisztán emlékszem, hogy betolnak a műtőbe. A maszkra is, amit kaptam. A gázra is, amitől aludnom kellett volna. Utána sokáig semmi. Éles fájdalomra tértem magamhoz – a műtét kellős közepén.”
A kétgyerekes anyuka azt mondja, soha életében nem érzett még ahhoz fogható fájdalmat, mint akkor és ott a műtőasztalon. „Hiába voltam magamnál, jelezni egyáltalán nem tudtam, nem is igen értettem, mi történik velem. A körülöttem lévő hangokra és a fájdalomra emlékszem, ami egy idő után olyan volt, mintha egy teherautó előre és hátra gördülne a hasamon.” Rachel elárulta azt is, hogy egyáltalán nem tudta, hol van, fogalma sem volt arról, hogy a műtétje kellős közepén tért magához, sőt. „Azt hittem, autóbalesetünk volt, és haldoklom.”
És nem Rachel az egyetlen, akivel ilyesmi megtörtént. A Spiegel Online korábbi felmérése szerint a Németországban évente 8 millió ember közül legalább 8 ezer ilyen-olyan formában magához tért műtét közben, függetlenül a drága berendezésektől és a hatékony gyógyszerektől.
2016-ban egy 23 éves, londoni nő legrosszabb rémálma vált valóra, mikor pokoli fájdalmak közepette felébredt az altatásból műtőasztalon. Sarah Thomas aznap egy orvosai által rutinműtétnek mondott beavatkozás miatt feküdt be a St. Albans kórházba. Akkor már évek óta szenvedett a mandulái miatt; amik időről időre begyulladtak annyira, hogy sem nyelni, sem rendesen lélegezni nem tudott miattuk.
„Alig vártam a műtétet, hogy végre olyan életet élhessek, mint bárki. De nem így lett. A műtét közben valami olyasmit éltem át ugyanis, amit az ellenségemnek se kívánok, és ami a mai napig meghatározza az életemet.” Sarah csak a pokoli fájdalmat érezte a nyaka jobb oldalán, amit az okozott, hogy egy lézeres műszerrel épp távolították el a manduláját. „Üvölteni tudtam volna, de nem jött ki hang a torkomon.”
Az altatóorvos végül negyed órával később vette észre a hibát, ezt követően néhány pillanattal Sarah már ismét aludt. Az élmény azonban még így is örökre nyomot hagyott benne.
Ahogy Jan Müllerben is, aki egy motorbaleset során sérült meg súlyosan. Hogy megmentsék, az orvosoknak meg kellett őt operálniuk, csakhogy a beavatkozást teljes éberségben kellett átélnie. „Szerettem volna védekezni, kiabálni, a kezemet ökölbe szorítani, de a testem nem engedelmeskedett.” Jan elmondta, a szemét nem tudta kinyitni, az ajka, a nyelve és a hangszálai némák maradtak. Képtelen volt arra, hogy jelezzen, hiszen a gyógyszerek lebénították az izomzatát.
A kutatók mind a mai napig vizsgálják, hogy altatás során egész pontosan mi történik az agyban: a narkózis ugyanis nem gombnyomásra működik, és bár az aneszteziológusok állandóan figyelik az altatás mélységét, és a műszerek is eszméletlenséget mutatnak, megesik, hogy a páciens nagyon is éber.