Felébredt az amerikai nő, és brit akcentussal kezdett beszélni

nlc | 2018. Február 14.
Az idegenkiejtés-szindróma járhat azzal, hogy felébredve egyik pillanatról a másikra megváltozik a kiejtése a betegnek.

Egy arizonai nő arról számolt be, hogy az egyik reggel arra ébredt: már nem amerikai, hanem brit akcentussal beszél. A nő azt állítja, sem Nagy-Britanniában, sem más külföldi országban nem járt soha – írja a 444.

A Michelle Meyers nevű nőnél idegenkiejtés-szindrómát állapítottak meg. A betegséget először 1907-ben írták le, 1941 és 2009 között pedig 62 esetet jegyeztek fel.

A tüneteket többnyire agyvérzés, agysérülés vagy más trauma okozza, és azzal jár, hogy az alany egyik pillanatról a másikra elkezd idegen kiejtéssel beszélni. A betegek azonban nem egy másik nyelven szólalnak meg, hanem az anyanyelvükön, csak más akcentussal. Igazából a környezetük hallja bele az idegen kiejtést az illető beszédébe.

Arra még nem volt példa, hogy valaki olyan nyelven kezdett beszélni, amit előtte egyáltalán nem ismert.

Exit mobile version