nlc.hu
Egészség
Elgázolták, megnézték, majd továbbhajtottak

Elgázolták, megnézték, majd továbbhajtottak

Elütöttek egy részeg biciklist, de nem segítettek rajta. Az eset még 2016-ban történt, most hoztak ítéletet az ügyben.

Elítélt a Pécsi Törvényszék  két fiatalt, akik autójukkal elütöttek egy részeg biciklist, és bár kiszálltak a kocsiból, nem segítettek – írja a 24.hu. A sofőrt közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltással sújtották, utastársát pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 5 hónap börtönre, de ezt egy év próbaidőre felfüggesztették.

Az eset még 2016 októberében történt, amikor a fiatalok Szaporcáról Kórósba tartottak. Az elsőrendű vádlott indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol már csak féktávolságon belül vette észre a részeg biciklist. Vészfékezett, de elgázolta a férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A vádlottak azonkívül, hogy megálltak, és megnézték, mi történt, nem tettek semmit, nem értesítették sem a rendőrséget, sem a mentőket, hanem hazamentek. Az ítélet a sofőr esetében jogerős, az utas még fellebbezhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top