Egészség

Súlyos betegségéről vallott Szilágyi Liliána

Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes és kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszónőről még a közvetlen környezete sem tudta, hogy évek óta súlyos pszichés betegségektől, szorongástól és bulimiától szenved. Minderről saját maga írt weboldalán egy hosszú és kitárulkozó bejegyzésben.

Őszintén ír súlyos betegségéről Szilágyi Liliána, aki gyerekkora óta küzd a rá nehezedő nyomással és elvárásokkal, amik aztán megbetegedéséhez vezettek. „A történet kezdete szokásos. Mindenhonnan abba az irányba toltak, hogy legyek okos, ügyes, mosolygós, sikeres, tökéletes.” Szilágyi Lilánát szülei kezdetben mindenféle sportra beíratták, csak hogy lefogyjon. A 21 éves úszónő szerint ez tökéletes kezdés volt ahhoz, hogy hogy soha ne érezze jól magát a bőrében.

A szülők és az edzők elvárásai miatt a lánynak teljesen felborult a bioritmusa, ami nem véletlen, mert senki sem lenne képes károsodás nélkül elviselni a napi 8 órás edzéseket, a rossz étkezést, a stresszt és a kevés regenerálódást. Hosszú és őszinte írásában Liliána bevallja, hogy zombiként ült az órákon az iskolában, az edzések és a folyamatos súlyváltozás miatt a fájdalom állandósult a testében. Saját akarata ekkor gyenge, míg az elvárások erősek voltak, így nem hagyhatta abba.

Bőrbetegség is kialakult az ifjú sportolónőnél – Fotó: http://lilianaszilagyi.com

Végül felütötte a fejét a bulimia. Amikor először hányta ki az ételt, még segítséget kért, de azt mondták neki, hogy ne foglalkozzon a dologgal, harcoljon tovább. Végül a hánytatás szokássá vált, része lett az úszónő profi karrierjének is, mígnem két évvel ezelőtt rádöbbent, hogy tönkreteszi saját magát.

Szilágyi Liliánának egyre romlott az állapota, végül bőrproblémái lettek, és folyamatos hasi panaszokkal küzdött.

Se a májam, a vesém, az inzulinom, se a hormonjaim nem funkcionálnak egészségesen, az immunrendszerem gyenge, a bőröm védtelen, egészségtelen vagyok mint sportoló és mint ember is. Mindez azért, mert másoknak akartam megfelelni magam helyett. Elárultam a testem, elárultam saját magam.

Szilágyi Lilána az elmúlt két évet élete legnehezebb szakaszaként élte meg, s bár a bulimiával még mindig küzd, úgy érzi, jó úton jár, és már „nem fél szembesülni gyengeségeivel”.

A fiatal úszónő végül azt  üzeni a vele hasonló cipőben járóknak:

Ne féljetek a változásoktól, attól, hogy felvállaljátok Magatokat és kövessétek az álmaitokat. Hogy azok legyetek, akik akartok lenni! Éljétek a SAJÁT életeteket és szeressétek MAGATOKAT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top