Kevin Daly mindig magas és sovány ember volt, és rendszeresen sportolt. De hatvanéves korára felcsúszott rá néhány pluszkiló. 2015-ben szívműtéten is átesett, az operáció után azonban rohamosan hízni kezdett. Az orvosok nem vették komolyan Kevin panaszait, azt mondták neki, hogy közel a hatvanhoz már megszokott, hogy hasra hízik az ember, de ne aggódjon, minden rendben van vele. Ugyanakkor azt javasolták számára, hogy próbáljon lefogyni.
Amikor 2017-en Kevin visszatért a kórházba, az orvosok azt mondták, hogy a szíve olyan, akár egy 20 évesé. Fogynia is sikerültt 17 kilót, ugyanakkor a hasáról nem ment le egy gramm súlyfelesleg sem, amin az orvosok is meglepődtek. Végre alaposabb kivizsgáláson is átesett, amikor kiderült, hogy egy extrém méretű tumor van a gyomrában. Kevint 2 hónappal későbbre jegyezték elő tumoreltávolító műtétre. Dr. Teixeria, Kevin orvosa elmondta, hogy látott már nagy daganatokat, de ekkorát még soha. A férfi most vékonyabb, mint a középiskolában, fizikailag pedig 35 évesnek érzi magát.