Aitor 14 éves volt, amikor amikor glaukóma következtében jobb szemére megvakult. Évekkel később szörfbaleset érte, aminek az lett a következménye, hogy a bal szeme világát is elvesztette. Őt azonban kemény fából faragták, egy olyan „apróság”, hogy történetesen nem lát, nem tántoríthatta el attól, hogy továbbra is hódoljon szenvedélyének. Folytatta a szörfözést úgy, hogy megtanult közben a hallására hagyatkozni: a zaj alapján következteti ki például, hogy milyen nagy egy hullám.
Mit jelent számomra a szörfözés? Ez az életem! Sokszor megkérdezik tőlem, gondoltam-e valaha, hogy képes leszek vakon is ezt csinálni. Őszintén szólva eleinte nem. Aztán egy nap, miután kijöttem a kórházból, mondtam a barátnőmnek, hogy én bizony megpróbálok újra szörfözni. Védőszemüveggel merészkedtem a vízbe, és hamar rájöttem, hogy a tenger nagyon sok mindent megsúg. Éreztem a hullámot, ráhasaltam a deszkára, és evezni kezdtem. Aztán felálltam, és akkor már éreztem, hogy meg tudom csinálni. És azóta meg sem állok.
Aitor azt mondja, nagyon ritkán fordul elő, hogy a hallott zajok alapján ne tudná pontosan megbecsülni, mekkora a közeledő hullám. És nemcsak passzióból, a saját örömére szörfözget, hanem oktat is ő. Társaival kerekesszékeseket és más testi fogyatékkal élőket is tanítanak szörfözni, hogy ők is megtapasztalhassák a mozgás szabadságát.
Az életem minden egyes napja egy kihívás, de amint felállok a szörfdeszkán, megfeledkezem az összes nehézségről
– mondja az irigylésre méltóan energikus és életvidám férfi. Hiszi, hogy az életben bármi lehetséges. És neki el is hisszük.
