Huszonéveim elején jártam, amikor Kriszta barátnőm összejött egy nála húsz évvel idősebb fickóval. A pasi első látásra egy kivagyi megmondóembernek tűnt, akit semmi nem érdekel azon kívül, hogy napi több óra edzéssel miképp konzerválhatja tökéletes testét. A bemutatásunk is egy edzőteremben történt, és utána jó ideig nem találkoztunk, aminek, bevallom, egyáltalán nem éreztem hiányát. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy az én fiatal, szép és okos barátnőm hogy jöhetett össze ezzel a fazonnal. Persze Krisztának nem mondtam el a véleményemet, úgy voltam vele, okos lány, kellenek a tapasztalatok, és előbb-utóbb úgyis rájön majd, hogy rossz lóra tett, úgyhogy türelmesen hallgattam a párjáról mesélt történeteit.
Cirka három éve lehettek együtt, amikor össze is költöztek, és nem sokkal később egy igen mellbevágó sztorival állt elő a barátnőm. Közölte, hogy bár együtt élnek Zolival, úgy döntöttek, külön hálószobában alszanak. Az egyik oka ennek az volt, hogy míg Zoli szeret korán nyugovóra térni, addig Kriszta rendszerint késő estig olvas. A másik pedig, hogy Zoli elég rossz alvó, és a legkisebb nesz, forgolódás is simán felébreszti, ezért szeret inkább egyedül aludni. A sztori hallatán elnyúlt a képem, és ha jól emlékszem, hangot is adtam az általuk skandináv stílusként emlegetett gyakorlattal szembeni szkepticizmusomnak. Magamban pedig azt gondoltam, maximum egy év, és annyi a kapcsolatnak, mert hát hogy lehet úgy élni, hogy nem egymás karjaiban, de legalábbis egymáshoz érve alszik el egy szerelmespár?! A válasz a kérdésre az, hogy remekül. Krisztáék már 15 éve vannak együtt, időközben össze is házasodtak, és meg kell mondjam, kevés olyan kiegyensúlyozott kapcsolatot látok magam körül, mint az övék. És, hála a külön hálószobának és a random kis átlopakodásoknak, a szexuális életük is nagyon rendben van, köszönik szépen.
Amikor volt egy hosszabb szingli időszak az életemben, rájöttem, hogy igazából én nagyon is szeretek egyedül lenni, és bizony az egyedül alvás ízére is rákaptam. Nekünk ugyan nincs külön hálószobánk a párommal, de gyakran előfordul, hogy vidékre vagy külföldre szólítja a munkája pár napra, és én ilyenkor igazi ajándékként élem meg, hogy belakhatom bátran az egész franciaágyat, senki nem forgolódik mellettem, és én sem zavarok senkit a hangos szuszogásommal. És bár mi nem tervezzük, hogy külön hálószobába költözünk, őszintén bevallom, én is egyedül alszom a legjobban, úgyhogy talán nem csoda, ha a most következő megszólalók közül többek mondanivalója megfogott.
A férjem és én külön hálószobában alszunk. Szeretem, hogy van elég helyem, de hiányzik az intimitás és az érzelmi kapcsolat.
Külön hálószobában alszunk a férjemmel. Még sosem volt olyan jó a szexuális életünk, mint mostanában.
Szakítottam a feleségemmel. Külön hálószobában is alszunk, csak a gyerekek miatt döntöttünk úgy, hogy nem válunk el. Nem ért meg engem, sajnos.
Mi kényszerből alszunk külön hálószobában, ugyanis a férjem többször megütött már álmában. Ő a leggyengédebb ember a Földön, amikor ébren van, de ha alszik, a frászt hozza rám.
A férjem rettentően horkol, ezért úgy döntöttem, inkább külön alszom. Persze rendesen felhúzta magát a dolog miatt, de mégsem tesz semmit, hogy megoldja a problémát.
Külön hálószobánk van a férjemmel, egyszerűen azért, mert jólesik zavartalanul aludni, és imádom, hogy senki nem húzza le rólam a takarót.
Van külön szobánk a férjemmel. Ha éppen úgy gondoljuk, valamelyikünk zavarná valamivel az elalvásban a másikat, akkor külön alszunk. Ha nem, akkor együtt.
Mi azért alszunk külön hálószobában, mert ellentétes műszakban dolgozunk. Az intimitás sajnos így nem igazán működik a kapcsolatunkban.
A férjem és én külön szobában alszunk. Igazából csak lakótársak vagyunk.
A férjem a hálóban alszik, én a vendégszobánkban. És az a helyzet, hogy ez a gyakorlat megmentette a házasságunkat.
A férjem hozzám sem ér már. Még külön is alszunk. 43 éves vagyok, fiatal és érzelmes, és nagyon sok szeretet van bennem. Rettentő magányosnak érzem magam.
Én és a feleségem azért alszunk külön szobában, mert ő irtózatosan horkol. Őszintén szólva ez nem valami vonzó dolog.
Külön szobánk van a feleségemmel, sokkal több baj forrása ugyanis, ha együtt alszunk, mint ha egyedül. De kábé heti egyszer azért együtt bújunk ágyba, úgyhogy az intimitásnak is megvan a maga ideje. Ez a legjobb döntés, amit hoztunk a házasságunk alatt.
A fentiekből is látható, hogy együttalvás-különalvás kérdésben sincs egyetlen tuti megoldás, minden párnak azt a módszert érdemes választania, ami mindkettőjük megelégedését szolgálja. Az viszont tény, hogy sokan vannak, akik szerint a szenvedély ébrentartásának és a nyugodt pihenésnek is jót tesz a külön hálószoba. Van olyan kutatás, amely szerint négy amerikai párból egy a különalvás mellett teszi le a garast.
(Az idézetek a Whisperről származnak.)