Nyolc hónap után lábra állt, és járni is tud az a 73 éves dédanyuka, aki deréktól lefelé lebénult, miután egy gerinctályog miatt súlyosan sérültek az idegei – írja a Metro. A skóciai Alyth-ból származó Sheila Pirie egészségügyi gondjai 2016-ban kezdődtek, amikor egy hatalmas epekő miatt kórházba került. Az idős nő emellett veseelégtelenségben is szenved, ezért napi háromszor dialízisre szorul. Végül 8 hónapot töltött a kórházban, és többször is az intenzív osztályra került.
A gerinctályog akkor alakult ki, amikor Sheila a kórházban feküdt. Olyan súlyos lett az állapota, hogy félő volt: örökre lebénul. Hamarosan valóban lebénult deréktól lefelé, de az kórház egyik terapeutájának köszönhetően mégsem adta fel.
Kate Berry ugyanis felismerte, hogy van remény a felépülésére, és egy intenzív fizioterápiás kezelésnek köszönhetően hamarosan talpra állt, és ma már járókerettel közlekedik.
Sheila arra panaszkodott, hogy fáj a jobb lába, amelyikkel semmit sem lett volna szabad éreznie. Megkérdeztem, milyen fájdalmat érez, és azt mondta, olyan, mintha áramütés érné. Erre azt mondtam, az jó, mert ez azt jelzi, hogy regenerálódnak az idegei
– mondta a terapeuta, aki ezután szólt a feletteseinek, és együtt megállapították, hogy igaza volt. Sheila ekkor kezdte el a fizioterápiát, ami meglepően gyorsan meghozta az eredményt.
Eleinte mellette kellett sétálnunk, nehogy elessen, de most már egyedül jár a mosdóba, egyedül zuhanyozik, nagyon önálló lett
– mesélte.