Egészség

EP: közegészségügyi veszélyt jelent a védőoltások számának csökkenése

2008 és 2015 között összesen 215 ezer védőoltással megelőzhető megbetegedés történt Európában.

Közegészségügyi veszélyt jelent a védőoltások számának csökkenése, a legnagyobb kihívást a lakossági bizalom visszaesése jelenti, amely már jelenleg is érezteti a hatását – áll az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén nagy többséggel megszavazott dokumentumban mindenekelőtt figyelmeztettek, hogy az oltások késleltetése vagy megtagadása olyan aggasztó méreteket öltött, ami már az egyébként megelőzhető betegségek elleni általános védelmet veszélyezteti, több uniós tagállamban például kanyarójárvány tört ki.

Mint írták, „a bizalom helyreállításához a védőoltások és segédanyagaik értékelési folyamatának nagyobb átláthatóságára, valamint az esetleges mellékhatásokról szóló független kutatási programok finanszírozására van szükség”.

A parlamenti javaslat értelmében az értékelő testületekből ki kellene zárni azon kutatókat, akiknél összeférhetetlenség áll fenn, illetve fel kellene oldani az Európai Gyógyszerügynökségben (EMA) folytatott értékelő megbeszélések titkosságát, nyilvánosságra hozva a testület következtetéseit megalapozó tudományos és klinikai adatokat. Emellett javítani kell a párbeszédet a civil társadalom, a helyi mozgalmak, a tudományos szféra, a média és a nemzeti egészségügyi hatóságok érdekelt felei között.

A képviselők szerint „indokolatlan és elfogadhatatlan”, hogy a gyerekeknek szánt teljes oltási csomag még a legalacsonyabb árakon számolva is 68-szorosára nőtt 2001 és 2014 között, ezért támogatnák a közös uniós közbeszerzéseket, amelyek összpontosítanák a tagállamok vásárlóerejét.

Az állásfoglalásban végül felszólították az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg a beoltottság növelésére irányuló nemzeti oltási erőfeszítések támogatását.

A védőoltások a becslések szerint évente mintegy 2,5 millió halálesetet akadályoznak meg világszerte, illetve csökkentik a betegségekkel kapcsolatos specifikus kezelések költségeit. A 2008–2015 közötti időszakban – az influenzát leszámítva – 215 ezer védőoltással megelőzhető megbetegedés történt Európában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top